Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.16.a/4)

1984-02-01

' é- 2 ~ A kerületben dolgozó és tanuld fiatalok helyzetében, eszmei, politikai arculatéban az MSZMP KB 1970. február 18-19-i Ifjúságpolitikai Határozata óta jelentős fejlődés következett be. Ezt állapította meg a kerületi Párt- Vegrehnjtó Bizottság 1979. áprilisában, amikor a KISZ pártirányitásának hely­zetet tárgyalta. Azóta átfogóan a pártszervezetek ezirányu tevékenységével es a fiatalok között végzett munkájával a testület nem foglalkozott, részte­rületek kerültek elemzésre az ifjusá helyzetével, hangulatával és a KISZ működésével kapcsolatban, a rétegsajátosságok figyelembevételével. /I. sz. melléklet/ Most aktuálissá vált újra áttekinteni a pártszervezetek ifjúság körében végzett tevékenységét és meghatározni a továbbfejlesztés feladatait. /■“'N Az ifjúság helye, szerepe, megítélése A fiataljaink többsége becsületesen lelkiismeretesen dolgozik, munkájuk, magatartásuk kedvezően befolyásolja a munkahelyek gazdasági és politikai életét. Nagy részük szorgalmas, igyekvő, jó közösségi ember. Feladataikat eredményesen oldják meg az uj iránt érdeklődők, kezdeményezőek, értelmes feladatok elvégzésére mozgósíthatók, munkateljesítményük az idősebb dol­gozókéval egyenértékű. Életszínvonaluk, anyagi, szociális helyzetük fejlődése az elmúlt években csökkent, emiatt egyre többen másodlagos jövedelemszer­zéssel foglalkoznak. JaVUlt a fiatalok munkához való viszonya. Növekvő számban vesznek részt a szoci­alista brigádmozgalomban, az FMKT munkájában és az Alkotó Ifjúság Pályázaton, ahol szakmai tudásuk bizonyítására van lehetőség. Politikai és társadalmi tevékenységük változó aktivitást mutat. Egy részük­re a közömbösség jellemző. A szocializmus megvalósult gyakorlatét hason­lítják össze a szocializmus eszméivel, s a tapasztalt ellentmondások zavart okoznak bennük. Még nem érzékelik kellően a fejlődés lehetőségeit és átmeneti korlátáit, s az ifjúság körében végzett propaganda sem erősítette a társadal­mi valósé reálisabb szemléletét. Társadalmunk eredményeit általában termé­szetesnek tartják, hiányosságaival, ellentmondásaival szemben pedig türel­­, metlenek, A párttagság egy része nincs kedvező véleménnyel a fiatalokról, úgy látják, hogy anyagiakkal mérnek mindent, gyorsan akarnak érvényesülni. Van olyan tapasztalat 3r —

Next

/
Thumbnails
Contents