Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.16.a/4)
1983-11-02
Egészségileg igen megerőltető. Többen félnek, hogy csupán átmeneti formáról van szó. Már most feszültséget okozott, és ezért meg fogják szüntetni. Vannak, akik attól félnek,hogy a dolgozók közötti megosztottságot teremt a munkaközösségek létrehozása. Néhányan még azt is felvetették, hogy egy kapitalizálódási folyamat indulhat el. /Meg kell jegyezni, hogy itt valószinüleg az új vallalkozasi formák és a magánkezdeményezések új lehetőségeinek egészét vették alapul./ A legsúlyosabb érv az volt, hogy a kisvállalkozások elviszik az üzemektől a jó szakembereket. Megemlítették, hogy lassan már az a látszat keletkezik, hogy nagyüzemekben csak a kényelmes és szakmailag gyenge munkások maradtak meg, a többiek f már elmentek valahová. Rendkívül iritálónak tartják például ^ azt, hogy a TSZ-melléküzemágak igen magas fizetést adnak, ami sok esetben nem is párosul minőségi munkával. Szélesebb aspektusból nézve úgy vetődött fel a kérdés, hogy nagyüzemekben ma már egyáltalán nem érdemes dolgozni. A gazdaságpolitika gyakorlata tulajdonképpen a nagyüzemi munkásokat sújtja. Egyáltalában bizonytalanodás tapasztalható a tekintetben, hogy egy nagyüzem termelhet-e gazdaságosan, vagy nem? Van jövője, vagy nincs? A rádió, a tv, a sajtó a kisvállalkozásokat, magánkezdeményezéseket propagálja, állitja póldaként. Ezt helytelennek és károsnak tekintik, | Pusztán a fogyasztás korlátozásával nem lehet hosszú távon politizálni, a munkások az árintézkedéseket már csak nehezen elviselhetőnek tartják. Még a párttagok sem tudnak kellően agitálni, mivel nincsenek is érveik és nem is mindig értenek egyet az intézkedésekkel /pl. a közlekedési árak nagymértékű felemelése. Nagyon zavaró, hogy sokszor egymásnak ellentmondó nyilatkozatok hangzanak el a nyilvánosság előtt. Bejelentik, hogy nem lesz áremelés, majd mégis lesz, stb./ A párt vezető szerepéről és a pártszervezetek tevékenységéről , A párt vezető szerepét fontosnak és természetesnek tekintik. Arra a kérdésre, hogy érzékelik-e a párt vezető szerepét, többségében azt válaszolták, hogy igen, de inkább csak a nagypolitikában, a közvetlen helyi viszonyok között kevéssé, vagy egyáltalán nem. t Z A-4-