Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.16.a/4)

1983-11-02

> é A nagyüzemi mirkások az ország általános helyzetét ismerik, értik a társadalomban és a gazdaságban szükségszerűen be-’ következett változásokat. A párt politikájával azonosulnak Nagy eredménynek tekintik, hogy az ország belső helyzete szilárd, hogy az árualap és a vásárlóerő egyensúlyát eddig meg tudtuk őrizni. Ugyanakkor általános az a vélemény, hogy helyzetük hátrányos a kisebb üzemekben, szövetkezetekben és főleg a kisvállal­kozásokban dolgozókkal szemben, jövedelmük messze elmarad az egyéb területen foglalkoztatottakétól. Mindezekben a munkásosztály vezetőszerepének, politikai súlyának a csök­kenését is látni vélik. ^ °yakrarl elhanazott "Ma J^ant rangot nagyüzem munkásnak lenni." Megfigyelhető volt a beszélgetések során.hogy a politikai köz­hangulatot nagyban befolyásolta az üzem gazdasági helyze­­te és perspektivája. A Magyar Szocialista Munkáspárt nemzetközi te/ékenységéről elismeréssel szóltak. Helyeslik a Szovjetuniónak és a szoci­alista országoknak a világbéke megőrzését szolgáló politiká­ját. n- Összességében a kritikusabb hangvétel ellenére is a párt politikájának elfogadása, a bizakodás és tenniakarás jellemzi a nagyüzemi munkások politikai közhangulatát. II. AjK)litikai munka feltételei a nagyüzemi Pártszervezetek számára nehezebbé, bonyolultabbá váltak. A társadalmi és a gazdasági környezet változásai mind több elifentmondást eredményeznek, amelyek feltárását és megoldását a munkások a partszervezetektől várják.A pártszervek és az alapszerve­zetek tisztában vannak az elvárásokkal, tesznek is erőfeszi­­. teseket, azonban sokszor úgy érzik, nem képesek teljes mér­tekben megfelelni a fokozott követelményeknek. A pártszervezetek alapszervezeteket irányitó munkája sokat javult - nagyobb önállóságuk biztosítása mellett. > ; ; P éh * HÉi 8T —- 5 -

Next

/
Thumbnails
Contents