Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.16.a/4)

1981-01-07

* ■ A? í I- lo -Eredményes kapcsolatunk 'van a Szovjet nagykövetség katonai vezetésével. A fiatalok /IG/ hazafias - honvédelmi neveléséhez egységünk személyi, anyagi technikai feltételeket biztosit, A beszámolási időszakban nagy figyelmet fordítottunk az úttörő mozgalom támogatására, igény szerint szervezünk részükre bázis látogatásokat, bemutatókat. Kiképzési feladataink végrehajtásának értékelése fTs A társadalmi parancsnokokkal együttes erőfeszitóseink eredménye­képpen javult az 1979. évhez képest a foglalkozásokon való meg­jelenés aránya. A kitűzött 95 /o-os szintet a kiemelkedő/lövészet, karhatalmi/ foglalkozásokon elértük, azonban a hétközi 2-3 órás foglalkozásokon gyengébbek voltak a megjelenések. A kiképzésen túl eleget tettünk koszorúzás!, politikai akadémiai, biztosítási, kegyeleti és más rendezvény biztositási, valamint a Gallért hegyi Zászlódisz-őrség ellátási feladatainknak. Az 1980. évi kiképzési feladatainkat jóváhagyott tervek alapján időarányosan végrehajtottuk. A kiképzés során, ha kismértékben is, de ellerülhe tét lenül jelent­kezik a gazdasági és kiképzési feladat ütközése. Ezt úgy próbál­juk csökkenteni, hogy a kiképzési terv készitésekor figyelembe vesszük a nagyobb bázis vállalatok vezetőinek véleményét és a ki­képzési naptárunkat a politikai és gazdasági vezetők részére át­adjuk. Munkás őreink a karhatalmi gyakorlaton jó hozzáállással, lelki­­ismeretesen vettek részt, az előirt kiképzési célokat elértük, * A lövészetek végrehajtásánál tapasztaltuk, hogy a személyi állo­mány örömmel hajtotta végre a haroszorü egyéni és kötelék lőgya­­kcrlatot, ami megmutatkozott a kiváló erednéiyek elérésében is. Az egység szocialista verseny-mozgalomban él, és elősegítette a ki­képzési és szolgálati feladataink végrehajtását. I |...................................................................................„1 . fe­­|- 1 1 >■ ■ l - II I II I , ÜJI I ' 1 1 I

Next

/
Thumbnails
Contents