Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.16.a/4)

1979-04-25

i I- 11 -A Paksi témában: a SZU pályázatát mi megnyertük, jó a telje­sítés, tavaly időben teljesítettünk. Ez évben van egy kis le­maradás. Május 5-re utolérjük magunkat és az igényeknek meg­felelően fogjuk teljesíteni. A szabadalmakkal kapcsolatban: az ár az kisebb, mint amit a licencia javasol. Emeli is az igaz, de azt hiszem,hogy a fő baj az érdektelenségben van. Ha az újításokért tudunk fizet­ni, akkor miért nem lehet a bevezetésében résztvevőknek fizet­ni. Az uj szellemi termékek bevezetésénél törvényesen közreműkö­dési dijat kellene fizetni, de ezt nem lehet, mert a törvény tiltja. A vállalatoknak a mostani pénzügyi rendszere is olyan, hogy lehetne azt mondani, hogy ne fizessen, mert sajnos nem tudjuk elintézni. Az lenne az ésszerű ha a közös kockázatvál­lalást engedélyezné a pénzügyi rendszer is. Lévai Imre et. A pártvizsgálat felderítette a nem megfelelő viszonyokat. A KGM-ben a miniszterhelyettes elvtárs belépése óta tartal­­^ más elvi együttműködésről van szó, valóban nincs szembenállás. A pártszervezet vonatkozásában elvtársi légkör alakult ki. Vannak némi elmaradások a marxista képzésben, jelenleg egy ki­helyezett MLK működik. A szakosítót a táblázat szer öten vég­zik és további beiskolázást is javaslatba hozunk. Nem mindenütt egyforma erősségüek az alapszervezetek vezetősé­gei és nem lehet azt mondani, hogy a pártmunkában megfelelő gyakorlattal rendelkeznek. Ebben segit a rendszeresen tartott reszortos értekezlet és az, hogy a pártszervezetek titkárai általában mozgalmi munkában gyakorlott káderek. Idősebb elv­társakat is bekellett vonni ebbe a munkába, különösen a titká­ri funkcióba és két titkártól a következő választásnál meg kell válni. De feladatuk, hogy az utánpótlást kineveljék. 11 pártcsoportunk van 10-16 fő közötti létszámban. Itt is a legerősebb a munkás pártcsoport, a legfegyelmezettebb, példát mutatnak a többieknek is. A pártcsoport aktivitásának növelésére konkrét pártcsoportra O szóló feladatot adunk, az igazság az, hogy eddig még nem csa­lódtunk, amikor konkrétan megmondtuk, hogy mi a kérés. A vallásosság: ez a legidősebb korosztályt érinti. A nyugdíjaz­tatással a legjobb eredményt értük el. Beiskoláztuk őket, de megmondták őszintén, hogy ettől ők nem lettek marxisták. Ezt mi nem is vártuk, csak azt hogy intézeten belül ne agitáljanak, ne nehezítsék a munkánkat. Thernesz Vilmos et. Bár tájékoztató volt, rendkívül érdeklődéssel hallgattam, mi­vel sokat dolgoztam a pártvizsgálaton is. A pártvizsgálat le­­( folytatása óta egyértelmű fejlődés mutatkozik az intézet mun­kájában. Úgy tűnik,hogy az intenziv hatékonysági mutatók te­kintetében is fejlődés tapasztalható. Ezek az eredmények az intézeti kollektíva erőfeszítéseivel függenek össze, de tük­rözik a gazdasági és politikai vezetés tudatos erőfeszítését is. Gondolok itt elsősorban az ütőképesebb szervezet, a ter­vezés javítására, nagyon jók ezek az információk, amelyek a tudatos kádermunkára, a fejlődésre utalnak és azt hiszem ezek­ben az eredményekben nagy mértékben tükröződik a pártszervezet erősödése és munkájának javulása, az, hogy 1975 óta dinamikus fejlődés tapasztalható, hiszen a duplájára nőtt. A taggyűlések n , , " - .................................................'$ 1 i

Next

/
Thumbnails
Contents