Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.16.a/4)

1979-04-25

•4J> I ■ , i- 7 -így is lehetne talán a gazdasággal foglalkozó kádereket segí­teni. Ezt a gondolatkört azzal kivánjuk folvtatni, hogy gaz­dasági partnereink cimmel kiadványt jelentettünk meg. Ebben egy-egy ország gazdaságát fogjuk bemutatni. A^ szórakoztató könyvek vagy költséghordozó könyvek; kivétel nélkül minden könyvünk ráfizetéses. Helyes a meglátás, hogy ezek a könyvek viszik a többieket. Egy uj sorozatot fogunk kezdeni, amelynek a cime "Szivárvány" ennek keretében olvas­mányos könyveket fogunk kibocsátani. Ezekből a középiskolá­sok is olvashatnak. ^ egyetemi adatoknál nem mutatkozik meg a kimondott dinamika. Jövőre fogjuk befejezni a Lenin müvei sorozatot, 55 kötetes lesz. A klasszikusokat akarjuk egy kicsit napirendre tűzni. A terjesztői munkáról; ezt a nagy különbséget a levitelben egyéb üzemek között egy módon lehet csak megoldani, javitani a terjesztők felkészültségét. A feladatban jó ötletnek tartom, hogy a pártdokumentumokat gyorsan meg lehetne csinálni és kiadni. Ez nem egy sima dolog, de felvetjük mindenesetre. 'r— /-s Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy az 50-es évek hatá­rozatait - a megfelelő bírálattal együtt - adjuk ki. Végül van egy javaslatom: az a célunk,hogy bemutassuk az or­szág egy-egy darabját 1945 után. /Egy-egy darabjának a törté­netet/. Felvetném, hogy a XI. kerületről nem tudnánk-e e csinálni egy kiadványt, hiszen az egyik legnagyobb kerülte a fővárosnak. Én felajánlom a Kossuth részéről, hogy segíte­nem egy ilyen kiadvány megjelentetését. Dr. Szatmári István et. Az elhangzott vita alapján a tájékoztatót fogadjuk el. Hang­súlyozzuk azokat az alaptémákat, amelyek részben az anyagban is benne vannak. Érdemileg a kerületi PVB 1973-ban és 1977- ben vitatta a témát. Fejlődés van nemcsak Ft-ban, hanemmás vonatkozásban is. Megállapíthatjuk, hogy a pártszervezetek a határozatok szellemében többet és hatékonyabban foglalkoztak ^ ^politikai kiadványok terjesztésével. Külön ismerjük el és dicsérjük meg a terjesztési feladatot ellátókat és mondjuk el titkári értekezleten is, nemcsak azoknak akik végzik, ha­nem a pártszervezetek felé is hangsúlyozzuk, hogy helyes, hogy a pártmunka szerves részeként kezelik ezt a munkát. Helyes az a javaslat, hogy ahol úgy érzékelhető, hogy a fej­lődés mértéke nem a megkívánt az adott terület lehetőségeivel, úgy tűnik,^hogy annál több indokolt, ott vizsgáljuk meg PB, vagy VB ülésen ennek az okait és ha kell szervezeti, szemé­lyi intézkedéseket tegyenek. Az is helyes, hogy az anyagnak ezt a törekvését adjuk tovább, hogy konkrétan dicsérjünk, vagy marasztaljunk el. A félév so­rán tartsuk meg a terjesztők értekezletét. Azt gondolom, hogy a terjesztésnek van további fejlesztési lehetősége. ^ Konkrétan a folyóiratok vonatkozásában; azt hiszem, hogy a 3 folyóiratra jobban oda kell figyelni /Pártélet, Társadalmi Szemle, Nemzetközi Szemle/. A Pártéletnek minden pártcsoport­nál meg kellene lennie. A Társadalmi Szemlét úgy fogalmaznám, hogy minden pártszervezetben, a Nemzetközi Szemle és még mások a reszortosok számara az agitációs munkát segiti.Tehát nemcsak a könyvtárakban, vagy a pártirodán legyen, hanem ezek a kiadvá­nyok azok, amik a gyakorlati pártmunkát segitik a reszortosok­­nak házi könyvtára legyen. Ez összefügg azzal, hogy milyen a pártcsoportok munkája. Ha szervezett, rendszeres életet élnek, \ I * — ^ _____ ____ —————————————---­­-----1 . mmmmB ^----

Next

/
Thumbnails
Contents