Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.16.a/4)

1977-02-02

i-3-* Következő részben azokat a gondokat elemeznénk* amely az egység gondo— latsorba tartoznak, kiemelésre alkalmasak.Egyik ilyen probléma, amely első képpen megemlítendő, a kispolgárisággal kapcsolatos gondolatkör. Élő pi’oblémaként vetődött .fel. Minden társadalmi rétegnél a kispolgá— ! riság, a harácsolás jellemző momentuma volt a beszélgetéseknek, elsősor­ban másra mutogatva. Ezt a felvetést nekünk az elhangzottak szerint nem lehet elfogadni, ezért feltétlenül szükséges egy olyan gondolatkört megfogalmazni,hogy szükséges az egyes társadalmi rétegeknél az egymás gondjainak, problémái­­nak jobb megismerése. /Munkás - értelmiség és fordítva is./ Körzeti pártszervezeteknél külön gondként jelentkezett az egyenlőtlen f-'. ny^gdij jut tat ások kérdése. Jelenleg nyugdíjba kerülők magas juttatásban részesülnek, ezek a pártmunkában is "nyugdíjasként" vesznek részt.Ezek­nél is szükséges a magyarázat; kocsi, telek, stb. önmagában még nem je­lenti a kispolgáriságot. Szólnunk kell arról is, hogy az elvtársak a pártoktatásban, a taggyűlése­ken, pártcsoport rendezvényeken nagyobb aktivitással vegyenek részt. Másik gondolat, amely nagy hangsúlyt kapott a határozat egységes végre­­hajtásával kapcsolatos probléma. Határozat tartalmának megítélését te­kintve teljes egység van, végrehajtása ugyanez nem mondható el. A követ­kező vélemények hangzottak el:- fokozatosan torzulnak a határozatok,- fokozatosan elvesztik jelentőségüket, minél jobban múlik az idő,- nem hajtjuk végre következetesen. Problémákat a következőkben látnánk:- kevés szó esik arról, hogy az egyes párttagnak, kommunisták­nak is szerepe van minden egyes határozat végrehajtásában,- következtetésként leszűrhető a következő álláspont: legyen a végrehajtásban következetes, a PB, VB, KB, de én nem, Ez a szemlélet a vezetőinknél is előtérbe került. Ezen feltét­lenül változtatni kell. ________________ ________I •g __________ _______________________________—J 1?

Next

/
Thumbnails
Contents