Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.16.a/4)
1976-01-28
f i- 10 -Dr. Bozsó László et. Az összeioglaló megkönnyitese érdekében, az elhangzott hozzászólásokkal egyetértek. Azt javaslom, hogy a jelentést fogadjuk el mégpedig, mert reális képet fest a tennivalókról, amelyek előttük állnak, és arról is, amelyet még tenniük kell. A VB-nek és a munkatársaknak lehetősége van, hogy hétköznapokon is ellenőrizhesse a pártszervezetet. A mi tapasztalatunk is alátámassza ezt a munkát. Pozitivum, hogy bizonyítani lehet ezt a munkát* a határozat végrehajtásában a párt és ideológiai oktatásban lévő fejlődést, az aktivitást a munkásőrség szervezésében. Természetesen a jelentésből is kitűnik, hogy vannak nem kellően végrehajtott pontok is. Ezek vonatkoznak a _ ■ — hallgatók, oktatók kapcsolatára, arra a mentalitásra, hogy a hallgatók inkább lazítani akarnak, a kollégiumok politikai irányítására. A kerületi és fővárosi tanáccsal a kapcsolat bozitiv. Tartsuk is ezt az állapotot. A budapesti PB határozatát úgy kell értékelni, hogy még mindig érvényben van tartalmilag. Ez arra ösztönöz, hogy az egyetemen ebben az időszakban a stabilitásra kell törekedni. Két-hárora év múlva fog a budapesti PB visszatérni erre atémára. A továbbiakban arra kérjük az egyetem párt, társadalmi, intézményi vezetését, hogy az uj helyzetnek megfelelően értelmezze a oudapesti PB határozatát. Az építőtáborokkal kapcsolatban. Lehetne az eg. etemi hallgatók fizikai munkájára számítani. Várható, hogy a SZET-esek végeznek. Az elhelyezésükkel kap| O csolatban gondok mutatkoznak. Elsősorban a kerületi üzemeknél rendezzük ezeket a gondokat. Mint az anyagból kiderül, az oktatók életszínvonala elég komoly gondot okoz. Ebben a Pataki elvtárs segítségét kérjük. Azt javaslom, hogy az egyetem illetékesei a Budapesti Pártbizottság illetékes osztályára juttassák el ezt az anyagot. Másik probléma a sportlétesítményekre vonatkozó állapot. Semmi nem történt ennek javítására. Javasolnám, hogy az állásfoglaláson rövidítsünk. Thernesz elvtárs tegye meg a szükséges javaslatot. A VB pedig a három titkárt hatalmazza meg ennek átdolgozására. A magam részéről a jelentést az itt elhangzottakkal együtt jónak minősítem. Világos, bő iníormációt adott, hogy a helyzetet meg tudjuk 1 Ítélni.- -----------------------------------------------------------—---------------------—7 .<I ■ 11 1 * 11 " l ■ " 1 * \19 l 1 I 1 1 I » 1 «... * 1 ^ 'i----------