Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.16.a/4)
1975-12-03
i Simonyi felesége 1971-ben feljelentést tett, Ezt követő idő szaluban került sor Simonyi beállitására. Ha akkor már rendezetlen ügyei voltak, miért kellett enny: ideig huzni, miért nem tárták fel* Azt nem tartja jéneik, hogy valakit mindig dicsérnek és ha összejön a dolog, mindent egyszerre a nyakába zuditanak. Most minden össze van vonva, gondolkodásban, értékítéletben nem tartja jónak. Nem lát tisztán, nem látja indokolva a felvetetteket. Válást, családi dolgokat kivéve kétségbe'vonja a dolgok objektivitását. Ki zárta ki Simonyi Tamást a KISZ-ből? Alárendelt szerv a Budapesti sem volt ebben a kérdésben meghallgatva. Martin et.: T*1-’-- '■ "■ Pártszervezetnél fegyelmi eljárást anélkül lefolytatni, hogy ne hallgassák ^ Ő"*s meg az illetőt nem lehetséges, védekezésre módot kell adni. ügy veszi észre, hogy itt egy vizsgáló bizottság jelentése alapján hoztál: határozatot. Dr. Szabó esetében az anyagi juttatások, a bécsi ut kimeriti a megvesztegetés kritériumát. Vagy tudnál: bizonyitani, vagy nem? Derecskéi et-nő: Amikor funkcióba állítanak egy ker.-i KISZ-titkárt milyen információt kérnek. Katonai Ügyészségi téma korábban játszódott le, miért nem került napvilágra, a beállítás előtt. Ungvári et-nő: Van egy KISZ Szervezeti Szabályzat, amely kimondja, hogy a fegyelmi eljárás megindításáról értesíteni kell a KISZ-tagot, ügyének tárgyalására meg kell hivnl.Csak abban az esetben hozható határozat, ha nem jelenik meg saját hibájából. Ezen Szabályzat betartása minden szervezetre, még a felsőbb KISZ szervekre is kötelező. Jó lenne, ha az állításokat bizonyita i is tudnák. Titkári tájékoztatóban részletesen megjelent a KB állásfoglalása a KISZ párttagok esetében. Amennyiben nem elégedettek tevékenységével a taggyűlés tehet javaslatot az illetékesek felé a kizárásra. Abban az esetben is a pártszervezeteknek kell állást foglalni, ha a KISZ-tagságát akarják megszüntetni. Negatívumnak tartja, hogy a Szervezeti Szabályzat betartása nem történt meg. Boros et.; Elhangzott észrevételeket továbbítaná, fogja a KB vezetése, titkárság felé. * Mit adott le a Titkárság az ügy kezdetén? Elejétől fogva a Budapesti VB-nek az volt az álláspontja, hogy miután budapesti hatáskörben lévő vezetőről van azó, az illetékes szerv vizsgálja, indítson fegyelmi vizsgálatot és hozzon döntést. Ebben az esetben a felsőbb testület úgy döntött, hogy nem adja le a jogot a Budapestinek, igy került a Titkárság elé. IA K ~ .. . ~ .... .. I$ j i| ——— ^-----