Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.16.a/4)

1975-01-03

--- ■ —----r----------' 1 ■■ --* C.1* -----r —^ ■—---------------­­T ^ ' > -:p , ' é ~ - 8 -Román et. Az a véleményem, hogy a munkásőrség tekintése nőtt. A Kelenföldi Hőerőmű és az Ancd gyár műnké söreinek kooperációját pozitiven lehet értékelni. Munkásőreink a szakmai munkában is megállják a helyüket. Négy éve már, hogy a két üzem munkásőrei együtt végzik a szolgálatot, igy közösen tart­juk az egy hetes tanulmányt is. A két vállalat között más területen is kibővült a kapcsolat. Be rgemé et-nő Kérdéseimre adott választ kielégítőnek.tartom. í/m*\ Tavalyelőtt, amikor a munkásőri munkát tárgyaltuk az volt a kérés, hogy fordítsanak nagy gondot a munkásőrök politikai képzésben való differenciált bevonásra. Munkásőrök képességeiknek megfelelően politikai képzésben része­sültek. A II. század munkáját figyelemmel kisérve megállapítható, hogy különböző erőfeszítéseket tettek, azzal egjditt, hogy nem a zászlóalj hatás­körébe tartozik az oktatás. Az 1974-ben elért arányt jónak tartom. For­duljanak a pártszervezetek felé, hogy ez az arány az 1975-76-os oktatási ■'=­^ évben még jobb legyen. Az elvtársak beindították a marxista-leninista középiskolát. Célszerű ez? Nem jobb lenne, ha a pártszervezeteket össtönöz­­r- nénk arra, hogy ők iskolázzanak be. Színesedett a munkásőrök politikai tájékoztatása, annak rendszeressége. Tapasztalatom szerint több esetben tartottak olyan aktuális kérdésekről politikai tájékoztatót, ami a mun­kásőröknek szólt. A munkaidőn kívülre, belülre eső szolgálatok azért okoznak feszültségeket. Azt hiszem egyértelművé kellene tenni ezeket a kérdéseket, ahol ilyen felmerül. Pl. ritkán okoz feszültséget a sportolók hiányzása. Én azt hiszem nem okoz ez olyan nagy feszültséget a munkásőrök esetében sem. A feszültség akkor is fennáll, ha két ember között nem történik meg időben valami, vagy } azárt marad el, mert pártkötelezettsége van. A munkásőrök ezt érzékelik. Rendkívül nagy politikai támogatás szükséges ahhoz, hogy ami a munkásőrt megilleti, azt meg is kapják, ebben azt hiszem kevésbé kell szemérmesnek lenni. Azt hiszem nem az okoz feszültséget, hogy a termelés rovására a raunkásőrt igénybe kell venni. Adminisztrátor beállításával kapcsolatban: én nem tudom nem jobb lenne-e v mégis beállítani egy adminisztrátor, mint minden egyes alkalommal szivessóget ké rni. C\ A határozati javaslattal egyetértek. Bozsé elvtárs összefoglalója: Javaslom a Végrehajtó Bizottságnak fogadjuk el a jelentést az értékelés­ben leírtakkal, az elhangzott kiegészítésekkel megjegyzésekkel, s azokkal az észrevételekkel együtt, amelyet Ruzsbatzki elvtárs elmondott. ügy vélem a jelentésben nem került leírásra mindaz, amely reálisan tükrözné az éves munkát. Ennek talán az lehet az oka, hogy mi mindig gyötörjük az elvtársakat, hogy minnál rövidebben tegyék meg jelentésüket. i Elmondhatjuk, hogy ebben a terjedelemben is konkrétabban, a lényeget jobban kihangsúlyozva, többet lehetett volna leírni. A jelentéssel összhangban a feladatokat megoldották az elvtársak. Dicséretes módon lehet tudomásul venni - amely az anyagból is világosan látszik - fejlődés van a munkában, annak ellenére, hogy plussz feladatokat kaptak. Plusz alegységek kerültek ide. 1974-ben végzett eredményes munka biztositéka lehet annak, hogy 1975-ben jó vagy még jobb munkát végeznek majd. A fejlődés bizonyítéka az elmúlt év III. helyezése is, de van még 3 r_---------------------;---------------------------------------------------------------------i

Next

/
Thumbnails
Contents