Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.16.a/4)

1974-04-24

- ' | i J **- 22 -é Az összevonás kezdeti nehézségein már túl vannak, az egyéves évforduló közeledtével elmondható, hogy hasz­nos veit az összevonás, meghozta a várt eredményt, de még sok olyan intézkedést lehet tenni, amivel a gazda­sági munkát hatásosabbá lehet tenni. I ' J / Thtima__e_.lv társ; Sik űÍvtárs bevezetőjében elmondta, hogy Bakos elvtárs személyesen adja majd át az 1973-as munkát elismerő Dicsérő Oklevelet* Éppen ezért a vállalat általános ér­­^ tékeléséről sokat nem kell mondani a minisztérium ré­széről . i A vá] lalatnak jelentősen sikerült növelni a nyereségét a létszám növelése nélkül* Sikerült növelni a termelési volument is. Stabil koncepcióval dolgozik a Pamuttextil­müvek. A fejlesztési variációknak az V. Ötéves tervben nagyon reálisaknak kell lenni. A PNTV 2 milliárd Pt-ét tervezett az V. ötéves tervben, a PATEX 1' milliárd Pt-ot, A minisztérium részéről beter­vezett összeg,3*5 milliárd Pt az egész pamutipar száméira. f-s Ebből érzékelhető, hogy az összes vállalati koncepció nem valósítható meg. I 1 I Nincs tervezve uj szövőgyár épitése, a cél az, hogy a PATEX megkezdett rekonstrukcióját megfelelő gépekkel befejezzük. A PATEX feltételei tényleg nehezebbek az átlagos pamutiparinál is. A fonodái fejlesztésekről most folynak tárgyalások, megvalósítására minden reális , alap megvan. Hcrváth elvtársnak válaszolja, hogy a jövőt előre pon­tosan megmondani nem lehet. A jövőt illetően Sik elvtárs a közeljövőben egész részletes tájékoztatást fog tudni 24- S U_________________________________________________ ~~ ~~ ' ,r"---------------­------------------------------------—■ “ f ---------------------------—---------------------------- "" -------------------——1 * 1 i " .. r •** 1 .................. ■ ■ -—— '

Next

/
Thumbnails
Contents