Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.16.a/4)

1973-01-03

j- 5 -! I Vita [ Berber etnő Alapjában véve a Zlj-ben rend és fegyelem van. A Zli nnli-Hk-ui egysege es hadrafoghatósága megvan. Ezt pozitívnak értébeíiük Megitelesem szerint az elvtársak egyre kevésbé tapasztal iák ho<p kényszernek veszik a munkásőrséget. A század£vínásr$l i„ ezt a tapasztaátot vontuk le. Tulajdonképpen oly^ SaCTságrendU pioblemak nem voltak, amelyek kiváltották volna" a nagyobb'vi­­aavÉ trn^SOrÍ m»n,ka meSkecsülésórŐl javaslom a következőt ek'i - 3®rve^2unk egy találkozót az igazgató elvtársakkal es beszeljünk velük a munkasori munka elismeréséről. üdKKax Van olyan szemlélet is, hogy a munkásőr helyett is el kell a munkát végezni az üzemben, de ezt úgy végezzék el, hogy tudják azt az emberek, hogy a munkásőr addig egy fontos dolgot végez a munkásőrségéé. A munkásőri munka megbecsülése abban is jelent­kezik, hogy adott esetben szivesen lássák el a helyettesítést stb. Az 1973. évi felvételi számokat illetően időben beszólni az illetékesekkel. Munkásőreink azért nem panaszkodnak konkrétan, mert igy nem^kell az üggyel konkrétan foglalkozni. Kiss elvtársék törekedjenek arra, hogy a munkásőrpk kitünteté­se történjen gyári ünnepségeken. Munkásőreink ezt igénylik és neheztelen ha nem történik. Dr. Páni János et. A jelentés reálisan tükrözi azt a fejlődést, amely 1972-ben megtörtént. Ténylegesen az együttműködés alkalmas arra, is hogy a fegyverbarátságot a két szerv között eltudjuk mélyiteni. A fegyelmi helyzete nem rossz a Zlj-nek. De elsősorban a pa­rancsnokok részéről a fegyelem nem olyan mint amilyent elkivánna. Javaslom, hogy amikor a fegyelmezésre kerül sor nagyon differen­­cáltan^történjen ás nyilvánosan közöljék, hogy miért vonták fe­lelősségre azt hiszem érdemes ezzel foglalkozni, hogy a munkás­­örök családi környezetében is tegyenek rendet. /"'■> Azt javaslom, hogy ilyen vonatkozásban is kell foglalkozni a munkásőrőkkel. Szerintem több kötetlen politikai vitát kellene szervezni a munkásőrségen belül. Kellene időt szakítani arra, hogy kötetlen politikai vita legyen. Tarthatatlan dolog, hogy amikor a parancsnokság elhatározásra jut, akkor még a vita folyik. Itt nincs vita a. parancsot végre kell hajtani, fölvetődött, hogy vannak viták egyes vállalatvezetőknél, művezetőknél stb. A kikéjsési terv egy évre szól. Lehetőség van arra, hogy már most januárban közöljék, hogy mikor lesz igénybevéve a munkásőr. Előre tudjuk jelezni, tehát csökkenteni kell a súrlódásokat. Az együttműködéssel kapcsolatban: nagyon sok munkásőrrel a ka­pitányság vezetőjének, beosztottjainak jó kapcsolata alakult ki. Most amikor együttműködésről jelent kell késziteni, akkor nehéz t helyzetben vagyunk, mert a 0013 parancs elavult. A kitüntetéseknél nagyon meg kell indokolni a kitüntetések odaitélésót. fO i ___________________________________________° _________________________________ |-."ttáaBfc .. .!»

Next

/
Thumbnails
Contents