Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.16.a/4)
1965-02-24
í * i- 3 - I. A kerület összes dolgozóinak létszávaiakulása: Az I.sz. statisztikai mellékletet értékelve megállapíthatjuk, hogy a kerület összes dolgozóinak 3zárna - ogy óv alatt - 4 %-kal ősökként, A csökkenés elsősorban a közlekedési pártszervezetek távozása következtében történt, amely közel 4.ooo fos dolgozó létszámot tett ki, Ipari jellegen belül valamelyest csökkent az összdolgozók száma, de ugyanakkor — az építőiparban és épitő-alapanyagiparban növekedés van. Egy év alatt az összdolgozók létszámában a két jelleget ^ kivéve, létszám-emelkedés az egyes jellegekben nem volt* II* A párttagság összetételének alakulása; A párt vezetŐszeropének erősítésében, egységének fejlesztésében, az előtte álló feladatok megoldásában fontos szerepet tölt be a párt összetételének alakulása. Ez indokolja, hogy áttekintsük a párt összetételének helyzetét, alaku^ lását, és meghatározzuk a további feladatokat. Szükséges a— zért is, mert a párt összetételében negatív jelenségek is tapasztalhatók nálunk, elsősorban a nagyüzemi pártbizottságok tag, és tagjelöltfelvétel számának és összetételének nem kielégítő alakulásában,, A párttagság számának alakulása egészében egészséges. Nincs törekvés a létszám megalapozatlan növelésére, a párttagság ereje és súlya nem annyira a párttagság számától, mint ennek minőségi összetételétől függőt®. I A párttagság száma az ipari jellegű pártszervezetekben növekedést mutat. Legnagyobb arányú a növekedés az ipari jellegű pártszervezetek körében. Ipari jellegen belül az építőipari és ópitőalapanyag-ipari pártszervezetekben nőtt a párttagság száma /a növekedés nem a pártépitő munkál 1, erdd* hanen o gószó Don ^A — 1 11 ■ 1 1 > w.' 1 f ■ ' ... ----------------------------