Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.16.a/4)

1963-03-04

V ' • \* Az t'Vemi Tanáccsal kapcsolatban a vélemények nagyon el­térőek, Egyesek véleménye szerint az üzemi tanács nem képes betölte­ni szerepét, mert a hatáskörébe utalt kérdések vagy olyan jellegűek, amelyben már más vállalati szervezet, pl* szakszervezeti bizottság - már döntött, vagy olyan jellegűek, amelyekben az üzemi tanács össze­tételénél fogva hozzáértés hiányában érdemben dönteni, állástfoglalni nem képes0 Formális a tárgyalás, mert úgyis az történik, amit. a vál­lalatvezetés,. a szakszervezet, azaz. a hivatalból képviselt személyek elhatároznak0 Van olyan vélemény is, hogy az üzemi tanács túlélte magát. Szükséges volt az ellenforradalom után, az ellenforradalom következtében jött létre. Társadalmi életünkben bekövetkezett változások miatt ma már szükségtelenc. fi Véleményünk szerint a helyes álláspont az, hogy az.üzemi tanács az üzemi demokrácia intézménye* Az üzemi tanács, legtöbb vál­lalatnál ténylegesen nem tölti be feladatát. Ennek egyik oka, hogy nem sikerült tartalommal megtölteni e szervezet munkáját, amelyet az is előidézett, hogy általában fölösleges intézménynek tartják, es meiu több kérdésben azonos joga van a Szakszervezeti Bizottsággal, Átfedések tapasztalhatók munkájában és irányításában. Helytelennek tartjuk azt az álláspontot is, hogy az ellenforradalom Szülötte,. vív­mánya. A Kormány és a SZOT közös rendelete. a rendeletbe foglalt ha­táskör cáfolja elsősorban ezen álláspontot. Mindezek mellett szüksé­­, gesnek tartanánk az üzemi tanácsok működésének felülvizsgálatát és egységes, világos álláspontot e kérdésbema Á jelenlegi' gyakorlat általában az, hogy hallgatunk az üzemi tanácsról. Ugyanakkor egyes területeken az üzemi tanács igen hathatós Segítséget nyújt a vál­lalatvezetésnek, pl: az ÉM Autójavító Vállalatnál. A termelési tanácskozások rendszeresek. Fennáll azonban az, hogy a termelési tanácskozásokon a dolgozok észrevételei, javas­­• latai általában fontos, de apróbb kérdésekre korlátozódik. Ennek okát abban látjuk, hogy a vállalatok nagyobb gondot fordítanak a termelési tanácskozás megszervezésére, mint a tarta lomra„ A dolgozók a terme­lési tanácskozáson röktönzésre kényszerülnek. Az előadók és a dolgo­zók egyidőben való felkészülésére nem fordítanak kellő gondot. i . / • i * V • ) ^/ / í-------------—- _ .___________________ » ~ 8 -1

Next

/
Thumbnails
Contents