Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.16.a/4)
1962-03-12
> !> f fV \ i w TO^Ü^'í ' *~ J elentés a KI.kerületi Tanács tömenszervezeti tevékenységének néhány tapasztalatáról, főként a tanácstagok és, lakobizottságok lakóterületi munkájáról, A Párt VII,.Kongresszusa alapvető feladatként a szocializmus alapjainak lerakását, a szocializmus építésének meggyorsítását jelölte meg. Ez szükségszerűen veti fel a politikai, gazdasági és társadalmi élet minden területén e tömegek közreműködését. Ebben az irányban kell fejlődnie a Tanácsok államhatalmi és tömegszervezeti munkájának is. Az erre irányuló feladatokat a Budapesti Pártbizottság I96I.VII. 14-i határozata szabja meg, E határozat kötelességévé teszi egyaránt a pártszervozeteknek, a Tanács apparátusában és aktivohálózatában dolgozó kommunistáknak, a lakóterületi pártszervezeteknek, hogy erősitsék, fejlesszék az állami vezetés és a lakosság sokoldalú kapcsolatát. I. A tanácsi tömegszervezó tevékenység összetevői, A Tanács tömegszervező munkája több különféle elemből tevődik össze,.amelyek szoros kapcsolatban vannak egymással és hatnak egymásra. Megtalálhatók benne a választott testületek, az . igazgatási apparátus és a társadalmi aktivák munkájának elemei. E munka az elmúlt két év alatt jelentős fejlődésen ment át és je- 1 enleg az alábbi képet mutatja: Kerületi Tanácsunk az elmúlt lo esztendő alatt mind létszámában, mind összetételében, politikai érettségben, sokat fejlődött. Az 1958-as választás során a tanácstagok kiválasztása úgy szakmai, mint politikai felkészültséget, aktivitást illetően kiélégitő volt - és bár akadnak még politikailag passzív, feladatu' kát elhanyagoló tanácstagok is, - e Tanács egészsében azonban képes az adott feladatok megoldására. Ez nagyon jelentős, mert kerületünk rohamosan fejlődik, s egyre nőnek a feladatok is. A községfejlesztési tervek végrehajtása során a kerület sok égető,és régóta húzódó problémáját oldottuk meg. Pl.Villányi-u, Bocskai-u, rendezése, Gyógypedagógiai iskola átépítése stb. 1 A' ............................. .... _____________________________________——-----------------------—— ------------------------------------------------------------------------—------------------------------l *Wí**iwwwwíiw i.imrn» ni#if ^ I -.1 . I. 1 ’ ' , , ■ I. 1 - '-----------------------------------------------------------