Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.16.a/4)

1962-04-24

^--------■--------------------------------------------------------* '**’”!* > ' > é oa. 9 <» A szövetségi politika kialakításinál figyelembe kell venni, hogy még hoosfsu ideig a szocializmus építése során szükség van a. váro­si kispolgársdg létére, számolni kell aszal, hogy ezzel a rcteggek szem­ben nem lehet úgy fellépni, mint az osztályellenséggelo Fontos, hogy a kispolgárság jelentős többségét a szocializmus építésének oldalára állítsuk, s az objektív, szubjektív feltételek megteremtése alapján fokozatosan vezessük át őket a szocialista szektorba /kisipari ter­melő szövetkezetekbe/* Erre nemcsak politikai oldalról van szükség, hanem gazdasági szempontból is, mert a lakosság igényeinek jobb .ki­elégítése jelen időszakban szükségessé teszi* A szövetségi politika elveiből adódik még az a főfeladat Is* hogy a szocializmus építésének jelenlegi szakaszában, mivel vég­legesen győzött a szocializmus hazánkban, népgazdaságunk szilárdan mindkét lábéival a szocializmus talaján áll, lehetőség van a volt ki­zsákmányoló és osztályidegenek átnevelésére* Továbbáhogy lehetősé­get adjunk a szocializmus építésébe való bekapcsolódásukra. Pl* volt gyárosok, nagykereskedők, volt kulák - stbá Ezzel kapcsolatban a VIIc Pártkongresszuson Kádár elvtdrs azt mondotta, hogy* " Megérlelődölen vannak azok a föltételeké amelyek lehetővé teszik* hogy eTosegitsíik a volt Hso^manyőISSTfdTorsSSb^ áT^fesadaloSmHA Kerületünk pártvezetéségéi 1961-ben taggyűléseken, cso­portos beszélgetéseken foglalkoztak a szövetségi, politika tartalmú-­­nak és céljának megmagyarázásával,, Mégis az a tapasztala tünk 0 hogy a szövetségi politika tartalma és iránya az egyszerű dolgozók köré­ben nem elég ismert* Jól ismert a munkás-paraszt szövetség tartalma és célja, mé£ ©s értelmiséggel való szövetség is, de a kispolgárság fölé irányuló szövetség már kevésbéc A Dohánygyárban volt olyan párt­­vezetőségi tag, aki fölvetette, nogy "a szövetségi politikáról most hall először"„ ugyancsak itt vetette fel egy párttag, hogy "ez uj dolog, mikor fogják a szövetségesekkel megkötni a szerződést, ki fog­­ja ezt aláírni"a Ennél a vállalatnál találkoztunk azzal a nézettel is,, hogy "csak a parasztságot tartják szövetségesnek, az értelmiséget és a kispolgárságot nem"e Van olyan tapasztalat is, hogy a szövetségi poli­tikát leszűkítik egyes emberekre * A JiAr-nál például felvetették, hogy "kik tekintendők szövetségesnek?"* A Lenfonógyárban a pártvezetésig egyes tagjai és a párt­tagság egy része felveti, hogy "ez a szövetségi politika az osztály­­harc stagnálását eredményezte, a párt túllépi a rnogbocsájtás határát"(i A Budai Pamutfonóban tapasztaltuk, hogy helytelenítik azt, hogy "még jelenleg is vezető állásban vannak olyan emberek, akik a múlt rend­­szer alatt gyárosok, gyári igazgatók, maga3rangu• katonatisztek voltai-", Ezen nézetüket azzal támasztják alá, hogy "a mit rendszerben a kommu­nistákat még fizikai munkára sem alkalmazták, mi meg humánusan bánunk , velük h’ i Ezeket a fenti problémákat általában az egyszerű pártta­gokkal való beszélgetés során tapasztaltuké De ezek a dolgozók ugyan­akkor egyetértőnek a párt politikájávale. a párt következetes lenini vonalával* Tudásukhoz mérten támogatják is mindenben* Érzik a munkás-1 ^0 I' • - "í f ^ ______________________________________________________________________________________________ J | I | .„ mm*

Next

/
Thumbnails
Contents