Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.16.a/4)

1961-06-26

/ > * f! * • - 6 - í Nagyon Jó és nagyon egészséges dolog a szocialista szerződés. Érzik az elvtársak, hogy a pártvezetőség különös figyelemmel ki­seri. Nekünk a Lőrinci Hengerművek, Szerszámgépfejlesztő Intézettel van szocialista szerződésünk. Nem tudok egyetérteni azzal, hogy mi el vagyunk maradva a külföldi kutatástól. Konkrét példát is tudok mondani. A magyarországi kerá­­mikus lapka gyártása világ szinten a harmadik helyen áll. Figye­lembe kell venni azt is, hogy a Vasipari Kutató eredményei viszony­lag kis apparátusira munkájának köszönhető. Ezzel azt akarom monda— ni, hogy nem állapíthatjuk meg általánosan, hogy a külföldi kuta­tok mögött állunk, mert a jóval kisebb apparátus ellenére eredmé­nyeink vannak. Amint a jelentést átolvastam, arra a megállapitásra jutottam, hogy a Vasipari, Fémipari Kutató Intézetben lévő brigádnak vizsgálati jelentese lényegében valahogy többet mutatott, mint a végleges je­lentés. Valahogy leszűkítve látom az egészet. Én a brigádjelentést feltétlenül többre értékelem, mint ezt az összefoglaló egész je­lentést. n Diósi elvtárs ; A jelentésről magáról szeretnék véleményt mondani. A jelentes jnaga nagyjából a való helyzetet tükrözi. A kutató inté­zetek döntő többsége ipari minisztériumhoz tartozik. A fő probléma, es ezt nem érintették az elvtársak, hogy ott a vezetés nincsen meg­felelően koordinálva, nincs egy kialakult vezetési módszer a kuta­tó intézetek felé olyan formában, mint ahogy az üzemek felé megvan. Ezért megyünk nehezen ezen a téren előre. Az intézetek nagyon sok témával foglalkoznak. A pártszervezetek nagyon helyesen felvették a harcot, hogy melyik az a néhány téma, ami feltétlenül szükséges az iparban a munka termelékenységének növeléséhez. Elsősorban az "iparirányításban" van itt a probléma. Ezt tapasztaltuk az ÉTI-nél is. Kétségtelen, hogy általában a kutató intézetek eredményeket értek el, de sajnos ez nem elég, és meg kell mondani, hogy nem veszik ezt eléggé komolyan. Azért fordulhatott elő az is, hogy még mindig számos kutatási téma folyik, amit a szocialista or­szágoktól át lehetne venni. Nincs megfelelően felmérve a hazai és nemzetközi együttműködés sem. A kutatási munkával kapcsolatban ke­rületünkben elég sok vita volt. Ha nem is ilyen konkréten, de fog­lalkoztunk 1956 óta rendszeresen a kutató intézetek pártszerveze­teivel, és értünk is el eredményeket. Kicsit különleges helyet követelnek az intézetek maguknak. Valahogy úgy képzelik, hogy ők valamilyen sajátos helyet töltenek be az iparban, népgazda­ságban, és nagyon sok okos ember dolgozik náluk. így is kellene lenni, de sajnos 78 vezetőből csak 9-nek van tudományos fokozata. A pártszervezeteknek is nagyobb erőfeszítéseket kellene tenni. Vi­szonylag elég jól állnak a kommunisták. Ha az előttünk álló felada­tokat nézzük, nagy az elmaradás. 9 igazgató közül csak 4-nek van tu­dományos fokozata. A felsőbb irányítás ezt nem úgy kezeli, mint ahogy kezelni kellene. Komoly káderproblémák vannak, Nem akarom lebecsülni az elért eredményeket. A kutató munka hatékonysága sokszorosan menne előre, ha a munkamódszert megváltoztatnánk. Ez vonatkozik a gazdasági és társadalmi irányításra is. . / . I _____________________________________________? _____ _________ mmrum —------“f­^--------------------------------------------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents