Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.16.a/4)
1960-09-19
é- 4 -Meg kell majd nézni, mikor lehetne egy ilyen körzeti pártház építéséhez hozzákezdeni. Én azt hiszem, hogy 1962-ben. Most viszont a 4-es körzetbe nem kellene nagyobb összeget befektetni, csak a legszükségesebbet megcsináltatni. 1961-ben a körzeti partház építésére alaposan fel kellene készülni , a tervet elkészitettni, üzemeknél megnézni, hogy nem lenne e bontott anyagok, amit olcsóbban meg lehetne kapni. Huber elvtárs: Ha aBuddapesti Pártbizottságnak az az álláspontja, “ hogy hagy befektetést ne csináljunk a 4-os körzetbe, mert megoldást nyer azzal, hogy uj körzeti pártházaepitÜ«tünk. Azonban addig is tarthatatlan ott a helyzet, a legszükségesebbet, az ablak-cserét meg kell csináltatnunk, ami 23 ezer forint, a az ajtók is olyan állapotban vannak, ha valaki neki dől, akkor kiaesik. Ez az összeg - 2 8 ezer forint - meg is van nekünkm mert a PB festésénél megmaradt. ^ Dióéi elvtársi közösen a tanáccsal megfelelő telket keresünk, a iervaajzokat megcsináltatjuk, s 1962 iaraszán hozzá kezdünk az az építkezéshez. A V.B. a jelentést elfogadta. f./ Jelentés az 1961 évi üzemi költségvetésekről. Lakatos elvtársi Az a tapasztalatunk az üzemi költségvetésekkel kapcsolatban, hogy három tétel van az üzemeknél, amelynél probléma van, a reprezentáció, jutalmazás és az Írószer ellátás. Tapasztalható, hogy van egy meg nem engedhető verseny. Mi itt a helyzet? A szakszervezet, a KISZ a legkülönbözőbb alkalmakkor ajándékot, vogy jutalmat ad, s ilyenkor a pártszervezet sem akar lemaradni, de viszont ehhez nagyon sok pénz kell. /A Beloiannisz és a Kábel Mü 3 ezer forintot terveztek be reprezentációra./ Ezen változtatni kell. Nem kell versenyezni a szakszervezettel és a XlSZ-el. Például a KISZ egy névadó ünnepségen egy gyermekkocsit vett, természetesen a pártszervezet sem akar lemaradni. Az ilyen problémákat úgy kell megoldani, hogy mind a három szerv - párt, kisz, és a szakszervezet - nevében adják át az ajándékot. Van még egy probléma - s ebben mi is hibásak vagyunk - hogy az üzemek többségében feketén függetlenitett adminisztrátorok dolgoznak. A vállalat úgy számolja el, mint a párt adminisztrátorát. Tisztázni kell ezt a problémát, nem lehet meg-engedni ezt, mert ez aprobléma zavarja az ottani pártszervezet helyzetét. Meg kellene nézni a KISZ-szervezetek i$lt§ágY8fcését is, mert itt is problémák vannak, mert ha nem Xiíiiiíixxil®özeket, mi segítjük őket ahhoz, hogy lebukjanak. A műszaki és építőipari KISZ szervezet több a költségvetésük, mint a kerületi pártbizottságnak. 1961-ben feltétlenül meg kell nézni. Bág.vl elvtárs: Az az érzésem nem fognak vele egyetérteni az elvtársak, "Se ‘azért felvetem, az a javaslatom, hogy év elején, vagy A— J | ^ ----------------------------------------^^****1" ilffiftoÜiWá ta--- mi mtriüi'