Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.16.a/4)
1959-05-27
' ' »- 5 - i Bizonyos engedményeket tennénk a tanulmányi idényekkel szemben. Az egyetemi pártszervezetek figyelmét erre feinivni, és mozgóéi tani erre . Nagyon határozottan ki kell amellett tartanunk,, hogy az uj felvételek 50#-a munkás-paraszt hallgató legyen, inkább ne töltsük be a keretet. Dióéi elvtársi A tájékoztatót el lehet fogadni, s megállapitnutó, hogy ~ féirSdes tapasztalható a beiskolázás területén. Bágyi elvtárs feihivta a figyeimüKket arra, hogy Művelődésügyi i Közlöny megjelent rendelet a beiakolzásról ellentétes a párt politikájával. Ezt a közlönyt elő kell venni, x a tanári, professzori kar ragaszkodik ehhez a rendelethez. El kell érnünk, hogy a párt határozat alapján döntsenek a felvételi vizsgálón és ne a miniszteri rendelet alapján. Fő nehézség a Egyetemi beiakolózásnál-és erre nagy súlyt keli helyez' ni,-a továbbtanulási bizottságokkal való aktiv foglalkozás. Törekedni kell arra, hogy az arányt biztosítsák, még olyan áron is, hogy közepes eredményű munkás-paraszt hallgatókat is felvegye! nek. Ez peresze nagy harcot jelent a axx tanári és professzori \ karral. g-v A középiskolákban nem iszámitottunk ilyen eredményre, ha itt ezt el tudtuk érni akKor az egyetemeken is el kell érni, s ha idén ezt biztosítani tudjuk jövőre könnyeb lesz a helyzetünk. Varró elvtársi Azzal egyetértek, hogy a gyengébb eredményt elért munKás~ paraszt származású hallgatókat is vegyenek fel.az egyetemre, hanem figyelmet fordítsanak a pártszervezetek arra, hogy ott is maradjanak ezek a hallgatók, Mert a nagy követelmény miatt lemorzsolódnak. Erre a pártszervezet figyelmét már most fel keli hivni. Bágyi elvtárs: A jelentésből kitűnik, hogy a társadalmi ösztöndíj kérdése "Ilyen”liTlapóta nem tartható fenn. Az üzemekből többen jelentkeznének, ha tudnák, hogy mennyit kapnak. Szerintem ez komoly probléma, s erre az üzemek figyelmét fel keli hivni. Érdekes jelenség az egyetemeken, hagy: azt vizsgáljuk, hogy miiyen arányba mennek munkas-paraszt származású hallgatók az egyetemre, de azt nem ,hogy milyen szakra megy-a szakosítás folyamán - azt O nem. Pl. Az atomfizikai vonalra nem mennek. Erre azja egyetemi pártszervezetek figyelmét fel kell hivni. A tájékoztatót a V.B. elfogadta. I I ■ £ i . *• ________________________________________________________________________________ J * é “ 1 1 1 1 - " ■ 1 1 > 1 U.V 1 ! 1 I 1 1 1 1 - ■ ■