Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.16.a/4)

1957-06-03

’ ' 1- 4 -hogyan segítette a pártépitést Mészáros elvtárs? Mészáros 2. Józsefet javasolta a partba, akit a HM-bol ellenforradalmi cselekményei következtében távolítottak el és aki disszidálni akart. _y a Szervezőbizottság úgy határozott, hogy sem Holicsot, sem az utóbbit nem veszi fel a pártba. lüzen a héten jutottunk pártirodához. A szakszervezetnek volt helyisége. Hosszú időn keresztül a táskámban hord­tam az összes párt iratokat. Mészáros elvtárs figyelembe sem vette, hogy a vallalat-SáAuXi8s®^á^|rüf!|Jnegoks2or találkoztunk, tehát tudott arról, hogy az üzemben van pártszervezet. Mészáros elvtársra jellemző, hogy sokat Ígér, de gyakor­lati változás nem történik nála. x-s, Valamennyi változás akkor következett be nála, amikor György elvtárs, az iparigazgató közölte vele, hogy nem erősiti meg a vállalatvezetésben, hanem lép be a pártba. A második változás akkor, amikor bent volt a kerületi Pártbizottságon. uatorozat. Végrehajtóbizottság megállapítja, hogy Mészáros elvíárs, az Ipari SzerelvéHyek&Gyárának igazgatója ed-# digi tevékenységével gátolta a pártszervezet tevékenysé­gét, kibontakozását. Az üzemben a pártszervezettel szem­be , a volt I'.ÍDP tagok között táplálta a bizalmatlánságot, a frakciózás tényes is megéllapitható. A PVB úgy határozott, hogy Mészáros elvtársat a pártból kizárja és az illetékes minisztériumnak, javasolni fogja igazgatói funkciójából való leváltását. Ugyanakkor Balázs, Csppüs és Debreczeni-nek az a uigazo­lását elutasította a PVB. Mészáros: Az MSZMP kerületi Elnökségének határozatát elfogadom. Azt mégegyszer szeretném elmondani, hogy az üzemben sem mit nem tettem. Belátom, hogy súlyos hibát követtem el. Jó munkámon keresz­tül fogom bebizonyítani, hogy ezt a súlyos hibát kikü­szöbölöm. II. Mészáros elvtársi A tervvel egyetértek. . I. rész 3/ pontot módosítsuk úgy, ho^y "ugyanakkor bi­zonyos pártfunkciók viselese egyuttjár a szervezett ok tatásban való kötelező részvétellel.......... A 2. oldal 4/ pontja nagyon általános. ’ i ________________________________i-------------------------------------------------—---­---------------^— ------------­­----------— P 1 ^ r-'-------------'T—f ^ * ..»3> "

Next

/
Thumbnails
Contents