Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1987-03-24

* , ■:**» -’ -aajb ...... í- 19 -ügy vélem, a politikai vezető szervek kezdeményező, programformáló szerepét mindenképpen erősítenünk kell. Gazdaságirányítási re­formunk történetéből jól Ismert, hogy pártunk aktiv, orientáló szerepet vállalt a reform szakmai és politikai előkészítésében, s nem csupán utólag vitatta meg az állami szervek által késziteff - szükségképpen parciális érdekeket is hordozó -tervezeteket. A pártfórumoknak ma is nagyobb szerepet kell vállaniok abban, hogy a szakmai szempontok mellett a társa dalompolitika érték-szempontjai , |;j js megfogalmazódjanak; ezigyanis nem tekinthető az államigazgatás, , 7 sem a tudományos műhelyek szakmai feladatának. Csakis i ly módon ’ formálódhat egy ideológiailag is megalapozott cselekvési program, amely képes túlmutatni napi kényszerek, szüksécfcéppen táv I athiányos megközeIitésmódján. Ez természetesen nem csekély feladat, ami egyúttal az együttműködés egyéb elemeinek változtatását is igényli. /Szakértői testületek, a hivatali apparátusoktól kevésbé függő tanácsadói rendszer alkalmazása, s tb . / I A politikai döntéshozó fórumoknak a tudományos műhelyek ehhez mindenképpen nagyobb segítséget nyújthatnak. Tartalmi szempontból elsősorban annak elmélyült vizsgálatához, hogy melyek azok a 0n,/.T. dasági mozgásformák, amelyek a termelőeszközök a I a p vetően ko I 1 ekt i_v O tuI ajdona meI Iett i s képesek a világgazdasághoz való szükségszerű I alkalmazkodásunkat biztosítani, vagyis melyek a s zoc i a I i s ta _é r 1 é ke-. inknek sem ellentmondó konkrét közgazdasági megoldások. Ahhoz, hogy egyetértésre jussanak a különböző döntési szinte­ken, mindenütt a tudatosan vállalt feszültségek és a mérsékelhető terhek minél világosabb számbavételére van szükség. Igaz ugyan, hogy a közvéleményre, a tudatvilágra elsősorban a hétköznapi élet történései, a közvetlen tapasztalatok hatnak. Miután azonban a társadalmi ellentmondások mindig ideologikus értékítéletek formájában jelentkeznek, az ideológia nem pusztán passzív tükrözője a társadalmi reálfolyamatoknak. Maga is aktiv * kifejezési forma, amely nagymértékben - ha nem is mindig lálhatóan befolyásolja, alakítja az egyének, társadalmi csoporfok cselek­vés é t. . / . t-------------------. --------j.— ■------------------ < " — " ' I ■ T ' 'J. 1 " 1 I JT2>

Next

/
Thumbnails
Contents