Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.16.a/3)
1986-04-24
■ . ' i- lo -Erre enged következtetni az a tény, hogy a kerületi Pártfegyelmi Bizottsághoz 1985-ben 7 fellebbezés érkezett, melyből a pártszervezet hatarozatat 5 esetben változtattuk meg. Növekedett a kiemelések, illetve az ujravizsgálások alapján megváltoztatott döntések szama, mely 1985-ben 13 esetben következett be, ebből 7 esetben a pártfegyelmi bizottság a pártbüntetést megszigoritotta. A kerületi Partfegyelmi Bizottság határozatai ellen egy esetben fordultak fellebbezéssel a Budapesti PB Pártfegyelmi Bizottságához, amig a felettes pártszerv 2 esetben emelt ki általunk tárgyalt ügyet, az uj eljárást követően egyik esetben sem változtatta meg határozatunkat. ^ Valtozatlanul gondot jelent a kerületi Pártfegyelmi Bizottság munkájában, hogy a fegyelmi ügyek rendezésére meghatározott 6o napot az esetek jelentős részénél nem tudtuk biztosítani. Előfordultak éves elhúzódások is. Ennek okai sokrétűek, melynek egy részét a hatékonyabb vizsgálati munkával el kell kerülni. Ugyanakkor a pártszervezeteinknél az eljárások indokolatlan elhúzódása ellen határozottabban kell fellépnünk, szükség esetén a mulasztók felelősségrevonásával is. A Páirtfegyelmi bizottság éves munkájának értékelésekor, eredményei mellett felvetődik, hogy munkájában tovább kell javitani O a rendszerességet és a következetességet, elsősorban az éves munkaprogramjának megvalósitása során. Ugyancsak tovább kell javitani a vizsgálók teljes körű rendszeresebb és egyenletesebb foglalkoztatását. VI. Főbb feladataink t A Pártbizottság által elfogadásra kerülő Szervezeti és Működési Szabályzatban foglalt feladatok végrehajtása, A kerületi pártfegyelmi munka figyelemmel kisérése, segitése, a főbb tendenciák elemzésekkel való feltárása, • / • : 3/f . [ —--------------------------------- jj * « ,