Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.16.a/3)
1986-11-10
} s I- 7 -felel meg az egységes politikai követelményeknek, vagy a választás során feltételezhetően manipuláció történt, a hatáskörileg illetékes pártszerv, szervezet kezdeményezzen uj jelölést és választást. Biztosítani kell, hogy személyi ügyekben maradéktalanul érvényesüljön a szakszervezet és a KISZ véleményezési joga. A demokratikus vonások erősítése mellett növelni szükséges a személyi felelősséget a kádermunkában. Személyi kérdésekken hozott döntésekért a testület vezetője, illetve az állami-, gazdasági-, intézményi területen a javaslat tevő a ^ felelős. Káderkérdésekben a személyi felelősség növelése érdekében csak alairt, Írásos előterjesztés alapján szabad dönteni. Felelősségre kell vonni azokat, akik a káderpolitikái elveket, eljárási módokat megsértik, 3•/ Hatékonyabbá kell tenni az állami- személyzeti munka pártirányitását, A pártszervek és pártszervezetek szerepét a kádermunkában erősíteni kell, r A választott pártszervek és pártszervezetek tevékenysége a káderpolitikai elvek érvényesítésére, a fo folyamatok, tendenciák értékelésére, befolyásolására irányuljon.- Minden pártszerv és pártszervezet az eddigieknél rendszeresebben és igényesebben, számoltassa be területén - testületi Üléseken, illetve alapszervezeti vezetőségi ülésen - a yezetőt a személyzeti munkáról. Legyenek igényesek, elemezzék, értékeljék a helyzetet. A konkrét tennivalókat, felelősöket úgy határozzák meg, hogy tényleges eredmény következzen be a kádermunkában, A pártszervek és pártalapszervezetek hatáskörét, véleményezési jogkörét úgy kell kialakítani, hogy az a kulcspozíciókra terjedjen ki és azt az eddiginél szélesebbkörü információ alapján, na9Y felelősséggel érvényesítsék. Elvi alapon foglaljanak ál-II K ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------! £ "" 1 * ■ ( - I u 1 ' ■ > UJ» ' ' I ■ J* ■ ^ ----------——-------------------------------------------------------------------------------------------------------------'