Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.16.a/3)
1980-04-18
mf á- 17 -Szeretném elmondani, hogy a PVB az elmúlt időszak óta munkaterve szerint kéthetenként ülésezett. A részben a korábban elfogadott munkatervi napirendeket, részben már az uj időszakra vonatkozó napirendeket tárgyalta. Csak utalok ezekre: tárgyaltuk a apparátus szervezetét, működési rendjét, Két alkalommal is az országgyűlési és tanácstagi választásokkal kapcsolatos feladatokat. Napirenden szerepelt a tanácstagok összetételével, a választási Bizottsággal kapcsolatos hatásköri kérdés, Tájékoztatom az elvtársakat, hogy a VB állástfoglalt a tanács tisztségviselőinek a személyi kérdésében, úgy döntött, hogy továbbra is javasolja a tanács elnökéül megválasztani, majd az első tanácsülésen Grubics István elvtársat, a tanács ált. helyetteséül Varga László elvtársat, és a tanács elnökhelyetteséül Bakos László elvtársat, aki jelenleg megbízottként látja ezt a feladatát el. Áttekintettük a KGM tárcához tartozó vállalatok évinditásának első negyedévi tevékenységének a tapasztalatait, ügy döntött a VB, hogy pártvizsgálatot indit a Szellőző Müvek pártszervef' zeténél, azon esemény kapcsán, ami ott a pártértekezleten lezajlott. A vizsgálat lezárult, jövőheti VB ülésünkön fogjuk a kiküldött bizottság jelentését megtárgyalni. Tárgyaltuk és néhány szóval utalok a végrehajtásra is a tavaszi ünnepségek feladatait. Ezekről eltudom mondani, hogy a politikai kampánynak és a aktivitásnak a jegyében és annak megfelelő szellemben szerveződtek, zajlanak napjainkig is. Elég széleskörű érdeklődés nyilvánult meg a KISZ különböző szinesváltozatos rendezvényei iránt a Forradalmi Ifjúsági Napok keretében. Ezek közül problémamentesen, pozitiv értelemben megfelelően jól zajlottak le kerületünkben a március 15-i rendezvények. Azt követően találtak 3 röpcédulát a Tóth elvtársék, ez volt a legerőszakoltabb dolog. Április 4-vel kapcsolatban újszerű volt, hogy nemcsak katonai disszemle, hanem ifjúsági demonstráció is szerveződött. Kerületünknek 8 ezer fiatalt kellett kiállítani és úgy Ítélhető meg, hogy mintegy 10 ezer fő jelent meg. Nem kértek születési anyakönyvi kivonatot az elvtársak, de azért zömmel a fiatalok vettek részt, amiért elismerést és köszönetét kell tolmácsolnunk a KISZ Bizottság, az Úttörő Szövetség és részben az ezt a tevékenységet segitő pártszervek felé is. Rendben nagy érdeklődés mellett zajlottak le a kerületi koszoruzási ünnepségek április 4-e alkalmából. Készülünk május 1-re, amellyel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy a hagyományok szerint már ami a IX. oszlopot illeti, a találkozóhelyet, de természtesen politikai tartalmában, külső megjelenítésében a ma időszerűségét kell tükröznie, tehát a kongresszussal való cselekvő egyetértést, a munka, a béke, a felszabadulás 35. évfordulójával kapcsolatos konkrét helyzetet. Az előkészítés megfelelően folyik politikai és szervező munkával, mintegy 16 ezer résztvevőre szá- 1 mitunk a kerületből. Kérjük, hogy a pártbizottság tagjai mindenekelőtt saját munkakollektivájukba vegenek részt, segítsék ezt a felvonulást és demonstrációt. í i I 1 “ ' ■ •" 1 l ........................................ ' ' 9 Li.ll ' ! 1 I -* 1 ' 1 "• ' 1 ---------------------------------r--------' i