Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1979-07-17

í r- 4 -Dr. Szatmári István et. ügy gondolom, hogy szoros kontaktus kell a PB és a pártszer­vezetek között. Szigorú követelmények, nehéz intézkedések vár­nak ránk . A dolog egy része az áll, való igaz, a termelői ár és a fogyasztói ár összhangjáról és, hogy ennek a két rendezés­nek a megteremtése nem lesz egy könnyű feladat, de úgy üllepe­­dett le a közvéleményben, hogy majd lesz. A lényeg az, hogy itt egy hosszú folyamatról van szó. Sok éven keresztül az ár az sta­bil volt. Most meg egyszerre arról van szó, hogy az árakban ér­zékeltettünk kell a valóságos ráfordítást. A ráfordítások nem olyanok, mint valaha voltak. Voltak feltételezések egyes ágaza­tokban, hogy hogyan tudnak olcsó nveresanyagot exportálni, de kiderült, hogy a harmadik világrész nálunknál sokkal olcsóbb munkaerővel rendelkezik. Most még van egy nehézségünk, hogy a most bevezetendő áraknál ezt a korábbi célt, hogy kiegyenlítse az ár növekményt a jövedelem, ezt most nem tudjuk biztosítani. A népgazdaság már nem birja el, hogy valami külön forrásból kiegyenlítse mindezt a hatást, amit a termelés frontján még nem tudtunk hozni. Arra is ügyelni kell, hogy az egész politi­kai munkában egy átmeneti árkoncentrálás után legyen szó arról is, hogy a munkából fakad a jólét. Hosszútávon nem igaz, hogy azoknak van igazuk, akik a könnyebb megoldást keresik. Mindenütt mindenki a saját házatáján söpörjön és a sok kicsiből össze le­het rakni az egészet. Nem véletlenül szorgalmazzuk, hogy a beru­házásainknál mielőbb a végére érjünk. Az árak kapcsán nem arról van szó, hogy bármiben is csökkenés következne be, de az éssze­rű takarékoskodás domináljon. Azt hiszem, hogy a KB is azt kéri tőlünk, hogy megértéssel fo­gadjuk, ezt a párttagsággal fogadtassuk el, hogy más ut nincs, hogy kényszerítő körülmények vannak, részben pedig olyan éssze­rű igények, amelyek másként nem realizálhatók. A PB a tájékoztatót és az összefoglalót elfogadta. r B u d a pe s t, 1979. julius 25. /gMISA/ x __ /: Balogh Dezsőné :/ /: Dr. Szatmári István :/ jkv a PB első titkára i Jj r I ÍJ h. | —— — ------------------—--------------------------r-I

Next

/
Thumbnails
Contents