Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1979-05-08

■ 1 1 1 j " II II ( - .1 I u . L j LiJ i I ' I| U, ' i 1 “ ' ■ , Pj » ■**.,>•='.*■** ■■■'*-tWB^ . . í- 11 -I 4./ BERUHÁZÁSOK, KÉSZLETEK I A Központi Bizottság december 6-i ülése az egyen^ súly megbomlásának egyik okát a beruházások megnö­vekedett tempójában, illetve a túlzott készletfel­halmozásban látja. a./ A készletek értéke a kerületi vállalatoknál min­denütt magas. Ennek dacára a legtöbb vállalat ’ anyagbeszerzési nehézségekre hivatkozva tulkész— letez és kevés helyen tapasztalható olyan kezde­ményezés, amely azok leepitését célozná. Vannak arra is példák, hogy a tavalyi emelkedés után erőteljes csökkenésre tettek intézkedése­ket /KHV, Szellőző M, Kismotor, MKM/ Az inkurrens készletek felszámolását egyes helye­ken megfelelő ösztönzési rendszerrel próbálják elérni. b./ A beruházások terén a KG.M, és az építőipari válla­­latok, valamint a szövetkeztek a ráfordítások emel­kedésével számolnak, mások azonban 1979-ben lénye­gesen alacsonyabb pénzügyi megvalósulást terveznek. /KIM, MÉM vállalatok/. A beruházások összetétele eléggé kedvezőtlen. Az épitési beruházások összege 1,1 milliárd, mig a gépi beruházások alig érik el az 1,5 milliárdot. Ezen belül kedvező képet mutatnak a KGM vállala­tok, ahol 78,5 millió forintot kívánnak építésre fordítani, és ennek többszörösét, 396 millió fo­rintot gépesítésre. Ellentétes példának lehet te­kinteni a szövetkezeteket, ahol az épités aránya 90 %. J_----------------Jj

Next

/
Thumbnails
Contents