Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1977-05-27

* Hangsúlyoznunk kell, hogy a feladatterv önmagában nem elégséges a munkához, a KB határozatával együtt kell a pártszervezete Írnek ezt a munkát végezni, feladatterveket elkészíteni* A propaganda munka továbbfejlesztésének konkrét feladataival együtt az elérendő célokat mindig magunk előtt kell látni. Ezt a feladat­terv természetesen teljes részletességében nem tartalmazhatja, de • mindenképpen hangsúlyozni kell a következőket. Meg kell látnunk azokat az okokat, amelyek arra készítettek, hogy felülvizsgáljuk ezt a munkát. Egyik ilyen, hogy társadalmunk fejlő­dése újabbnál újabb feladatok elé állítja a párttagokat. Ahhoz,hogy e követelményelmek megfeleljenek magasfoku elméleti felkészültségre, pártideológiai egység szilárdítására van szükség. Helyes döntéseket meghozni, azok végrehajtásában helytállni, mozgósítani csak az Össze­függéseket jobban megértő, cselekedni képes emberek tudnak. Másik ilyen dolog, ami miatt ezt a munkát felül kellett vizsgálni, hogy a nemzetközi kommunista mozgalom fejlődésével összefüggésben milyen fela­dataink adódnak. Két világrendszer ideológiai harcának éleződése, az elvi egység erősítése szintén aláhúzza az párttagság marxista-le- C~\ ninista felkészültsége fokozásának fontosságát. Komplex látásmód kialakítása, a lényeges összefüggések feltárása nél­kül ma már egyetlen uj feladatot sem vagyunk képesek megoldani. Amikor a munkát elemeztük, megállapítottuk, ho^y nem minden párt­­szervezet ismerte fel azt, hogy az ideológiai állapot ismerete nél­kül nem tudnak reálisan tervezni sem gazdasági-, ideológiai-, sem pedig tudományos munkát. Nem tudnak harcrakészen bizonyos jelensé­gekre időben reagálni. Több helyen nem ismerték még fel, hogy a párttagok hangulatáról a legreálisabb infót a propagandisták tudják nyújtani. Part szervezete­ink egy része nem támaszt differenciáltan igényt a párttagokkal, ve­zetőkkel szemben. Előfordul, hogy évekig ugyan arra az oktatási for­mára iskoláznak be elvtársakat, amikor felkészültségük már nem azt indokolná. Sem szélességében, sem mélységében nem tudja ismeretét fejleszteni. Egyik alapvető hiányosság, hogy amikor ellenőrizzük és megítéljük ezt a munkát, akkor ez a megítélés szervezeti oldalról történik, kevésbé jutunk el odáig, hogy tartalmi oldaláról közelítsük a munka értékelését, elemzését. Ugyanez figyelmhető meg a párttagság egy ré­szénél is. Nem a pártmunka gyakorlatán keresztül néhzük, hogy meny­nyire volt eredményes a párttagság eszmei-ideológiai képzése. KB határzata nem a számszerű növekedésre ösztönöz, hanem a hatékonyság, az ideológiai színvonal emelkedésére. Ma is gyakori, hogy a pártszervezetek és mi magunk is a követelménye­ket nem a felkészültséghez mérjük. El kell érni, hogy a fejlődést biztositó, felkészüléshez mért ideológiai képzési formát válasszák, jelöljék meg, helyt adva az önképzésnek is.Ezirányu munka végzésére a lehetőségek adottak. Szellemi kapacitást eddig nem használtuk ki megfelelően. Erősíteni kell a pártszervezeteket abban is, hogy legyenek bátrabbak a pártfegyelem megsértőivel szemben. Az alapszervezetek bátortalanok a felelősségrevonasban, még ha fel is tárják a hibákat, azért fele­­lősségrevonást a legritkábban alkalmazzák. O |--------------------------------------------_-----------------------------------------------------------------------------------j « ____________ -- - -........................... -- - - ■ ■ ■ - - - - — ------— * i-2-

Next

/
Thumbnails
Contents