Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.16.a/3)
1977-09-21
— ■ " * ------—■ “—' - ■■— '■ * ■ ' "• ■—---------------------------------------------’ ---* «s» *■ i-2-1^72, novemberi határozót egy részére emlékeztet, amely kimondta, hogy érvényesü.1 a munkásosztály vezető szerepe, növekedett társadalmi megbecsülése, azonban további intézkedésre van szükség néhány vonatkozásoan. Izeket iniciálta az 1974. márciusi határozat, mely alapján elkészítettük a feladattervLinkét, végrehajtásáról most adunk számot . Akkor, amikor a határozat hangsúlyozta, hogy további tennivalóink vannak, elkezdődött egy olyan politikai munka a. kerületünkben, testületünkben is, amelyben a munkásosztály helyzetével, szerepével, vezetőszerepével; egyáltalában a munkásosztályt meghatározó ideológiai, anyagi, erkölcsi körülményekkel sokkal többet foglalkoztunk. Ezek a — kérdések előterbe kerültek, politikánk arculata Jobban a kerületi munkások felé irányult. Mindenképpen elmondhatjuk, hogy az ilyen irányú politikai hangsúly eltolódás nagyon pozitiven éreztette hatását a munkánkban. Komoly és Jelentős országos intézkedések születtek, amelyekre alapozva a kerületben sok olyan dolgot tettünk, amely a munkások körében nagy megelégedéssel találkozott. 1972-es időszakban - az eddigieknél többször - felmerült az a kérdés alapszervezeteinknél, munkásokkal való találkozásoknál, hogy érvényesül-e a munkásosztály vezető szerepe, mindazokat a funkciókat, amit gyakorolni kell, gyakorolhatJa-e? Ezeket a kérdéseket helyre tudtuk tenni, egyre inkább megértetté váltak. Nem volt és ma sem probléma a ^ vezetoszerep kérdése, hogy tényleg vezető osztály tagjának érzi-e magát a munkásosztály. i A munkásokat próbáljuk ráébreszteni arra a politikai felelősségre, ; amely terheli őket és arra, ho y ebben a tekintetben kinek-kinek a sajat munkája a legfontosabb. Vezetoszerep megvalósulása csak akk r történik meg, ha mindenki a maga frontján példát mutat, eleget tesz az elvárásoknak. Munkásokat nemcsak rá kell ébreszteni felelősségtudatukra, fontosságukra, hanem az élet szabta követelményeknek meg, felelően az igényeket fokoznunk kell irányukba. Egyre inkább alkalmassá kell tenni a munkásainkat arra, hogy azoknak a kritériumoknak, amelyek az osztályukkal szemben fennállnak megfeleljenek. aI. Kongresszus megállapította; hogy "a X. Kongresszus óta tovább erősödött a munkásosztály vezető szerepe, politikai állasfoglalása, tevékenysége, fegyelme, szemlélete. Egyre meghatározóbban befolyásolja-------------------------------3__________ . j