Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.16.a/3)
1977-07-27
•• -/)zza1 együtt, hogy azt mondjuk, hogy újat nem mondtunk, azt Is kifejezésre juttattja, hogy egyetértésben vagyunk. l-egfontosabb, hogy az V. ötéves terv első két évét, arra kirótt feladatokat teljesítsük, erről a KB tárgyalt és nyilatkozott. Tudjuk, hogy a két év teljesítése híányaban nem reménykedhetünk abban, hogy az V. ötéves tervünket teljesítsük. Ha nem te jesitjük, akkor azok a célkitűzések sem valósulnak meg, amelyek az életszínvonal oldaláról politikailag szükségesek [ennének. Ezek olyan politikai gondokat okoznának, amelyeknek a jelenlegi időszakban a leküzdése érdekében mindent meg kell tenni* Amikor 1977. évről beszélünk ki kell mondani, hogy annak teljesítése meghatározza a következő év teljesítését. Nagyon optimálisnak kell lenni ahhoz, hogy azt al irtsuk, hogy ^ha [977-et nem teljesítjük, akkor 1978-ban minden rendbe jön. Meqfelelo összefüggésnek kell [enni. Úgy Ítéli meg, hogy a politikai feltételek ahhoz, hogy mi a politikai feladatokat teljesítsük, jók. Budapesti Pártbizottság levele megállapította Budapest egészére a jó politikai léqa szellemet vissza adja a KB ülés után, az alapszervezetekhez eljuttatott ertekeles. E levél azt mutatja, hogy országosan is jók, megfelelőek a politikai feltételek ahhoz, hogy a gazdaságpolitikai feladataink maradéktalan tel lesi tese, tuIteljesitese megtörténjen. Fraknóy et. beszél tarról, hogy a feltétel rendszerben mennyire fontosak a személyi feltetelek.^ Az e vtarsak előtt nem először hangsúlyozzuk, hogy a vezetés szinvonalanak emeleset alapvető kritériumnak Ítéljük meg a teljesítés érdekében. Azt keli monani hogy altalajban jó a helyzet, nem mondhatjuk azt, hogy vezetőink képtelenek a teladafaik ellatasara, nehány helyen komoly problémákat tapasztatunk. Meg kell jegyeznünk, hogy az elmúlt időszakban is olyan vizsgálatokat kellett folytatni több esetben, amely -után meg kellett állapítani, hogy a vezetés színvonala nem kielégítő, személyi feltételek nem adottak. URH'': Az elvtársak nagy gondot fordítsanak a vezetésben az együttműködésre, az egyéni elelossegvaI lalásra, a határozatok maradéktalan végrehajtására. Nem kielégítő az I együttműködés a pártszervezetek, gazdasági vezetők között néhány helyen. Ez nem abban mutatkozik meg, hogy a gazdasági vezetés, pártvezetés nem ért egyet, hanem abban’ ho9y rosszul megy a munka, ütemtelen a termelés, szétzilált a vezetés, nem élnek megfelelően az adott lehetőségekkel. Magasabb színvonallal, követelménnyel kell a munkánkat vegeznj. Ahol képtelenek az elvtársak a problémákat megoldani, ahol nem halIgatnak a jótanácsra, kénytelenek leszünk személyi konzekvenciákat is levonni. Tartalékok fejtárásához azt a helyzetet most a munkaversenyben ki kell használni, amely az országban a munkaverseny szervezésnél adódott. A NOSZF 60. évfordulójára a munkaverseny feIhívást a mi országunk kezdeményezte. iükemInSehe+ kim0:dya’ használJ‘uk ki az ebben rejlő tartalékokat. . Nem engedhetnk" ; Ͱ9Í ?e teljesüljenek a mozgalom felajánlásai. Nagy jelentősége van a szocialista brigadmozgaImáknak. y az+a^njaA-.h°9y,ah<?1 nem történt meg a féléves tervek értékelése az et-ak tegyék ható^oiTekvenc^ákat? ^yelembe az elhangzottakat, a JoíT PB testületé az elhangzott tájékoztatót, az összefoglalót egyhangúlag eI fogadta. 6 I —-----------------------------------------------------------------------------_J 1 1 i-5-