Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1975-01-24

^ —— «&***■• * * ** . ' i- 6 -A társadáom tudományok tendenciáinak, fejlődésednek taglalása mellett szükség van egyéb tudományok területén jelentkező egyéb tendenciák abposabb elemzésére is. Szeretném javasolni: - mindenképpen helyen való lenne utalni arra, hogy a tudományok fejlődése vonatkozásában jó lenne meg­nézni, hogy a szocialista országok közötti együttműködés esen a területen milyen. Dr.Major Miklós elvtárs : A magom részéről jól sikerültnek tartom az Irányelveket. Az a I kérdés, hogy a PB ebből mint tegyen magáévá és mit továbbitson Í a felsőbb pártszervekhez ás a kongresszushoz. Az örökösödásselkapcsolatban nem állhat be a vagyon felhalmozó­dás, mivel két éven belül ha örököl köteles elidegeníteni. Földet nem mezőgazdasággal foglalkozó személy nem örökölhet. __ 3. oldal: - az 5 eves terv időszakával kapcsolatban: - szerintem nincsenek meg a feltételei, többmint 200 ezer hektár m föld megmüveletlen Magyarországon. Jelentős érték e~ r) sik ki ezt szóvá lehetne tenni, hogy a kongresszus foglalkozzon ezzel. A szolgáltatással probléma van, hallatlan bürokratikus. Egyes szolgáltató szervek már egyszerűsítették ezt a munkát. A szol­gáltatás körében a bürokratikus vonásold; felül kell vizsgálni, vagy meg kell szüntetni. 4. oldal 1 bek.: - a nem munkából származó jövedelmek - törvé­nyeink ás politikai irányelveink szerint ez nem lehetne lehetséges. Itt a végrehajtásban van a probléma. 5. oldal 3 bek.: ezt ki kellene hagyni szerintem. 7. oldal 2 pont: - takarékossági ráhatással ás politikai meggyő­ző munkával biztosítsuk a beruházások befeje­­^ ződásét. rí 7. oldal 4 pont: - Kiemelten kérjük javasolni, hogy a kongresszus I az országos átlagnál hivja fel a figyelmet az , ■ egészségügyi ellátással kapcsolatban. 8. oldal - munkaerővándorlással kapcsolatban: javaslom az egész mondat elhagyását, mivel inkább a munka­helyi légkör javitása érdekében emeljünk szót. A 23-25 /a-os reálbér növekedést javaslom el­hagyni - az egész mondatot -. 12. oldal 3 pont: - foglaljon állást azoknak a párttagoknak az ügyében, akikkel kétség merül fel. Megfontolásra javaslom: az üzemi munkásokat ss az állampolgáro­kat foglalkoztatja a hatalommal való visszaélés. A gazdasági, hivatali vezetők a rájuk ruházott hatalommal eljenek, de azzal ne éljenek vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents