Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1971-10-01

* ---ip \ i M ... # Az összesített kerületi adatok szerint a foglalkoztatottak száma 1,5 %-kal, a munkások száma 2 %-kal csökkent az előző félévhez képest, úgy, hogy közben az építőiparban az összes létszám 6,3 %-kal, ezen belül a munkáslétszám 7,5 %~ kai növekedett. A kerületi iprvállalatoknál 1971. I. félévben a foglalkoztatottak összes lét­száma 2.1%-kal. az 1970. év tendenciájához hasonlóan tovább csökkent. Ehhez az Iuj szabályozó rendszer változtatásán túlmenően hozzájárult, hogy a budapesti munkaerő-kinólat a multévinél is kedvezőtlenebb volt. 'I Jellemző, hogy a 2,1%-os összes létszám csökkenésén belül a munkásállományú dolgozók 3záma nagyobb mértékben. 2,856-kal csökkent. A munkások számának csökkenése - az épitőanyagipar kivételével - minden ipar- I. ágban és tárcában Jellemző volt; a legnagyobb mértékben az élelmiszeriparban /5,6 %/, a könnyűiparban /A,2 %/ és a nehéziparban /A %/ dolgozók száma csök­kent. Szembetűnő a KTSZ-e;.ben foglalkoztatott munkás és alkalmazott létszám­­csökkenés /az összlétszámban 2 %, az összes termelőknél 3,3 %/• A termelékenység növekedése a tárgyi félévben is megfelelő ütemű volt.L a_ter­­mélTsrTelfutás 100%-at slkerülTTa munka termelékenysége növelésével biztosí­tani. Kerületi viszonylatban az egy foglalkoztatottra Jutó termelési érték 17,4%-kal I vóit magasabb, mint 1970. I.' félévében. Ezen belül az iparban 8,1%-al, a ki­vitelező építőiparban 15,1%-kal nőtt a termelékenység. Az egy foglalkoztatottra Jutó termelési értéket figyelembe véve igen Jó ered­ményt értek el: az MÜT /120,9%/, a HTV /119,6%/ és az MKM /113,9%7. Jelento­­sebb visszaesés mutatkozik: a Gamma Müveknél /88,3%/ es a Hajtómű- és Felvonó­gyárnál /91,4%/. A KTSZ-ek termelékenységi mutatói az iparvallalatok eredmé­nyénél is kedvezőbben alakultak. A kedvező termelékenységi eredmen^ek értekét növeli, hogy átlag 20-40%~kal csökkent a túlórák száma. Kivételt kepez e tekín tetben az építőipar. A vállalatot "túlóra igénybevétele átlagban indokolt volt. A termelékenység alakulását kedvező irányban befolyásolta a létszámfluktuáció csökkentése, bár még mindig magas volt a ki- és belépett dobozok szama, kerü ^ lati szinten az állományi létszám 32,6%~a. A munkahelyet változtatók arany szá­mán belül általában ezúttal is magasabb volt a munkás kilépők aranya. Újszerű jelenség a fluktuáció megélénkülése a KTSZ-eknél. A budapesti létszámhiányt a vállalatok vidéki telephelyeik munkáslétszáma növelesevel igyekeztek pótolni, i l ez csak részben sikerült* A Kismotor-és Gépgyár 4*l%-kal, a Gamma Müvek « kai növelte vidéki műnkáslét számát, más iparvállalatoknál ez nem sikerült. I Á kerületi vállalatok eredménye, a nyereség 25,9 %-kal, a ráfordítás 16 ffykal haladta meg a multév I. féléve eredményé t ^ami félté tlenül a termelékenység eme lé se~T~a munka hatékonyságának növekedését bizonyítja." A tárcák között a legjobb eredménnyel a MÉM /188,4%/, és az ÉVM /1J2,8%/ ren­­delkezik, ugyanakkor kedvezőtlen a KGM vállalatok /93»29&/ együttes nyeresége ' a hasonló időszakhoz viszonyítva. A nyereség alakulása szempontjából nagy szóródást mutatnak a vállalati szin­tű eredmények. A VERTESZ /593,2%/, a PATEX /322.3%/, a VSZM /173.2J6/ igen ked­vező eredménye mellett fel kell figyelni a Hafe /29%/, a Kelenföldi Hőerőmű /46,756/ és a'Gamma Müvek /48,9%/ kedvezőtlen eredményére, f Az I. félév alapján nem lehet határozott véleményt mondani az éves szinten vár-; Hato TövedeÍme z o ség nagyságrendjére, hisz az eredmény elmaradása döntően a tervidőszak, az árbevétel, időszakos értékesítési problémákból származik. Min­denes tre a vállalati eredmények nagyfokú szóródása a kibocsátott termékek strukturális javítanivalóira utal. ———---

Next

/
Thumbnails
Contents