Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1970-05-15

-12 v törekedjenek a követelményrendszer következetes végrehajtására, a hallgatók kommunista helytállásának erősítésére. Evenként a tagkönyvek érvényesítése során a KISz tagok munkáját jobban a követelmény rendszerhez mérjék, még akkor is ha ez a taglétszám, a szervezettség csökkenésével jár együtt.- Középfokú tanintézetek KISz szervezetei; Jelentősen javítani kell az iskolai' KISz szervezetek tartalmi te­vékenységét - elsősorban az eszmei - politikai nevelő munkát. Hozzanak létre olyan tevékenységi formákat, amely a sokoldalú ér­deklődés kielégítését segítik.' /ifjú Úttörővéze.tők Klubja, Ifjú ^ Gárda, Marxista Diákakadémia, Országjáró Diákok Köre, Diák Sport­kör, Tudományos Diáktársaság/, A szervezeti élet mechanizmusában várható változások bevezetését /osztály önkormányzat, stb./ segítsék elő. IV. és. a Budapesti PB. állásfoglalás ismertetésével, feldolgozásával kapcsolatos feladatok A Központi Bizottság állásfoglalását kerületünkben is széleskörű vára­kozás előzte meg. A fokozott érdeklődés együttjárt olyan elvárásokkal ^ is - elsősorban ifjúsági vezetők részéről - amej.y gyökeres, gyors, szin­te az egyik napról a másikra történő változásokat reáléit. Egyik legfon­tosabb kérdés az, hogy a kerületi Pártbizottság biztosítsa, hogy a párt­­szervezetekben, az állami, az ifjúsági, a társadalmi és tömegszervezetek­­ben gg— állásfoglalással kapcsolatban egységes szemlélet alakuljon ki. Ezért biztosítani kell a széléákörü ismertetést, az alapos feldolgozást, a felvetődő vitás kérdések tisztázását, !•/ A kerületi Pártbizottság és pártszervezetek feladatai:- Az agitációs és propaganda munkában jusson kifejezésre:- az ifjúság nevelésének ügye a szocializmus építésének egyik legfontosabb kérdése; 3/1- I i *»

Next

/
Thumbnails
Contents