Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.16.a/3)
1970-05-15
1 ‘ dr.Jáni János, a XI.kér. Kapitánya ág vezetője: A KB. anyag és a beterjesztett Pb. anyag szinkronban van és a kettő ad egy egységet. Az előterjesztett anyagban a feladatok a XI. kerületre lettek megszabva, a több vonatkozásban foglalkozik a differenciált munkával és a rétegpolitika módszereivel. Természetesen másképpen kell foglalkozni az egyetemi fiatalokkal, mint az üzemek- I ben dolgozókkal, s megint másként a vidékről feljövő fiatalokkal. ! Ugyanis velük van a legtöbb probléma, mert ők találkoznak sok. esetben a Rendőrséggel, mert nem megfelelő társaságba keverednek. Igyekeznek maguknak társaságot keresni, s ez az ut legtöbbször az úgynevezett pince-klubokba vezet, ha a KISz nem tudja a befolyását érvényesíteni. A társadalmi összefogás hatékonyságának növelése azonban nemcsak a KISz, a pártszervezet, hanem a pedagógusok és a szülők feladata is. Az elképzelések azonban nem mindig találkoznak sajnos, mert vannak kettősségek a nevelésben, amelyek szülik a negatív vonáso- L hat. a fiatalok tele vannak gonddal, problémával, s ezért meg kell találni a lehetőséget arra, hogy felvetett kérdéseikre választ is kapjanak. Nagyon fontosnak tartja, hogy a Pb. anyagban szereplő feladatok megvalósitását menet közben is ellenőrizzék, s ahol szükséges,a megfelelő segítséget is megkapják a fiatalok.' Ambrus Károly e.: 1. / Egyetért azzal, hogy a hozzászólók legfontosabb javaslatai kapjanak helyet az anyagban, tehát az anyag átdolgozása során ezeket figyelembe veszik. 2. / Azt is helyesli, hogy valamennyi pártszervezet kapja meg ezt a feladat tervet. Nagyon elégedett^azzal, hogy az együttes ülés ilyen szemléf' lettel akarja elősegíteni az ifjúság szocialista szellemű \ nevelésének további erősödését. Pataki János e. összefoglalója: Az a véleménye, hogy tartalmas, sokszinü és érdekes volt a vita, s az ifjúságot érintő sok lényeges kérdésről esett szó. I I Ami az anyagot illeti: minden hozzászóló véleménye alapján az anyagot jónak, lehet értékelni. Javasolja olfogadásra azzal a megjegyzéssé!, amit Ambrus elvtárs is tett, hogy a felvetett javaslatokat mérlegeljék és egészítsék ki az anyagot. A vita során szó esett a leglényegesebb feladatokról. Egyik ilyen nagyon lényeges feladat véleménye szerint is az ifjuság "megitélése, az egységes szemlélet kialakítása. Rengeteg vita folyik, arról, hogyan Ítéljék meg a fiatalokat. Ezzel kapcsolatban sok helytelen eo helyes ^nézet lát napvilágot. A jövőben gondoskodni kell orról, bogy ma mar a józan, helyes megítélés váljon uralkodóvá. Nagyon lényeges feladat, — s csakis úgy tudunk előbbre haladni — hog\/ az ifjúság ügyét össztársadalmi üggyé tudjuk tenni. Ezzel a megállapítássál azonban nagyon vigyázni kell, mert hajlamosak vagyunk arra, hogy majdnem minden kérdésnél azt mondjuk, hogy össz-22 J , ■ ' 'IMI ■ -------------- ------------------------------------------------......................................................................---------.—— ----------------------------------—---------------------* — ■ Vi* --------------------------r-' n— m- . - — • ~