Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1968-12-20

‘ ■ 11 - ^ A közölt adatokból még végleges következtetést levonni ne:.i le­het > de az érzékelhető, hogy a vállalatok a tőkés export növe­lésére az ez.évi célkitűzés Írnek megfelelően komoly erőfeszíté­seket tettek. Az export feladatok teljesítését is segitottük a politikai tíun­­, ka eszközeivel. A Külkereskedelmi í.íinisztóriun a jelentősebb exportáló ipari és velük kapcsolatban álló külkereskedőin! válla­latok párt és szalma! vezetői között megbeszélésekre került sor a közös feladatok egyeztetése, az együttműködés,javítása és egy­más Gondjainak, munkájának megismerése céljából. Ezt követően a pántszervezetek vizsgálat tárgyává tették az exporttevékenysé­get és a feladatok teljesítése érdekében intézkedések megtéte­lét ajánlották a gazdasági vezetőknek. /A kerületi PVB is megtár­gyalta./ Néhány szemléleti kérdésről. fs A megváltozott ipari és külkereskedelmi kapcsolat alapvetően kedvezőbb a korábbinál. Általávban javult az együttműködés, a közös cél és érdek jobban érvényesül, fejlődött a piackutatás, javult a propagandatevékenység. A pozitiv eredmények mellett azonban számos észrevétel is bizonyltja, hogy egyes ipari és külkereskedelmi vállalat kapcsolata nem zökkenőmentes. A kül­kereskedelmi vállalatok vezetői több iparvá.llalattal. szemben kifogásolják, hogy végrehajtó szervként kezelik őket. Az ipar - a bizományi szerződés alapján - megadja a feladatokat, melyet /'N a külkereskedelemnek "csak” teljesíteni kell. Sokszor nem veszik figyelembe a külkereskedelmi vállalat nemzetközi piacon szerzett tapasztalatait, jelzéseit, nem törekednek eléggé az export szem­pontjából előnyösebb struktúra kialakítására. Az iparvállalatok vezetői viszont kifogásolják, hogy az értéke­sített termékek utáni árbevétel realizálása lelassult, kényte­lenek hitelt igénybe venni. Véleményük szerint nincs elég igye­kezet és érdekeltség az üzletkötőkben a magasabb ám? elérésére, i Nem tartják kielégítőnek az új piacok megszerzésére való törek­vést. A vállalatok a szocialista, elsősorban a szovjet export kontin­gens emelésére törekednek. Ez a reláció nagy volumenű, jó.árfek­vésű, a műszaki paraméterek színvonalára kevésbé érzékeny. A ru­bel viszonylatú export szubvenció ezt a törekvő;;b ségiti. U § ..................................................................f­­­­•—— —^— — ——— - ■ • “ • f iíp»-----------------»---------------------* -----------1—* w —

Next

/
Thumbnails
Contents