Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.16.a/3)
1968-11-29
! 1 Pelmerült az a gondolat, liogy vájjon nem lehetne-e a PB és az apparátus kapcsolatát szorosabbá tenni úgy is, hogy jobban, közvetlenebbül részt vegyen egymás munkájában. /‘Pataki elvtárs e gondolatot részletesebben kifejti. / Javaslat: a PB elé hozzu/k egy-egy osztály munkáját. Lehetővé" kellene tenni jobban a PB tagoknak, hogy megismerkedjenek a Központi Bizottság határozataival. Ugyanis e területen két hiba van: egyrészt úgy lát - szik, hogy nem mindig mondjuk, másrészt pedig a PB tagok nem mindig olvassák el. A vita során kiderült, hogy a Pártbizottság tagjai nem ismertek egy-egy határozatot és anélkül pedig nem le - hét dolgozni. Annak érdekében, hogy a PB részvétele hatékonyabb legyen, tovább kell fokozni az információt , elsősorban a kerület életéről, ha lehet a leggyorsab - =. bán, a lehető legrövidebb időn belül, a lehető legpon! tosabban. Hivjuk fel a figyelmet az öninformálás lehetőségére és szükségességére is. ^ Végül a Pártbizottság tagjainak részvételénél felmerült egy olyan gondolat, hogy ne csak az élőmunkákban vegyenek részt, hanem néhány PB tag szívesen résztvenne más irányú munkában is. Ez a javaslat észszerű, és eredrné - nyes lenne ilyen irányban gondolkozni. II/3. Erősíteni kell a Vé; pehajtóbizottság és a Pártbizottság tagjainak, valamint a kerületi' Partoi’z'ot't'ság titkárai - I nak és a~Pártbizottság a>rparátus'ának' kapcsolatát. Úgy tűnik a beszélgetésekből, hogy a VB tagok és a liá - rom titkár nem foglalkozik eleget, nem beszélget eleget a PB tagjaival, liíz jogos igény. Ezen a téren komoly erö| /'N feszítéseket kell tennünk. Pelmerült, hogy amikor a titkárok valamelyik pártbizott-Sághoz kimennek valamilyen téma tárgyalására, akkor kényt jenek meg egy-egy pártbizottsági tagot, hogy menjen ve -le. Es tulajdonképpen a Kapcsolat a munka során válik jóvá. Amennyiben a Pártbizottság nem lesz ellene, akkor mi megpróbálnánk est a módszert időnként alkalmazni. Felmerült az az igény, hogy a Pártbizottságnak jobban meg kellene ismernie a VB tevékenységét. Itt arra gondoltunk, hogy minden PB ülésen megpróbáltunk beszámolni, hogy mit csináltunk az elmúlt időszakban.' Ezt alaposabbá kellene tenni. Ha a PB tagjai igénylik , g ' akkor részletesebb tájékoztatót kapnak. , A kis-bizottság úgy vélekedett, hogy a titkárok és a PB apparátusa tekintse elsőrendű feladatán,;.:, hogy a PB tagjainak szervezett foglalkoztatottsága biztosítva legyen. Kekünk kell tudni, hogy mi hol van, mely az a terület, ahol szükséges, hogy jelen legyen, vagy ne. ./.3 1 K _________________________________________________________________________________J I- 7 -