Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1966-07-01

i- 19 -A szakszervezetek szerepe jelentősen bővül, de ez üzemi tanácsok megszűnnek. A szakszervezetek jogkörének szélesedésével nem foglal* kozom, ehelyett kissé részletesebben vázolnám a pártszervezetek jövé— beni szerepét és föladatait, figyelembe véve a változó körülményeket^ amelyek között kifejtik majd tevékenységüket. A kérdést - a párt szerepére vonatkozóan - három vonatkozásban fogom kifejteni: 1./ A pártsz; rvesetek gazdaságszervező munkájának alakulása a reform bevezetése után,- A feladatok nagymértékben növekednek, de egyben módosulnak is#- Az önállóság foka az üzemi pártszervezetekben jelentősen megnő,- mind a gazdasági /5 éves, éves/ tervek kidolgozásában a gazdasági vezetéssel együtt ős szakértők bevonása utján,- mind r. föladatokra való mozgósításban /tömegek/ ~ mind az ellenőrző, olsnző tevékenységben, a koordi­náló munkában, ~ mind a lehetséges hibák, ferdülések, tévedések kijavi­tásóban A felelősség ezzel egyenes arányban : zintén megnövekednek /Kollektív felelősség, egyéni felelősség 'is/ De: a pártézírvek és pártszervezetek soha Jc sehol nem vehetik át ® gazdasági szervek közvetlen vezetését, hunom mindenkor 8 sze­mélyükben felelős gazdasági vezetők /állami és vállalati veze­tő/ irányito munkájára, valamint a kompiuni01ák egybehangolt cselekvésére kell épiteniők. A fentieken kivül a pártszervezetek .igen fontos feladata:- értelmezzék az adott területre a párt gazdaságpolitikáját, az állami, gazdasági vezetőkkel szorosan együttműködve,- Ismerjék és vegyék figyelembe az adott területre érvényes törvé­nyeket, állami szervek részfeladatait és utasításait 1 ~ segítsék elő •: központi gazdaságpolitika nogvalósitását és legye­nek ügyelőmmel a helyi sajátosságokra, pvoblémákra ! ^ ■ , * 5* 1

Next

/
Thumbnails
Contents