Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1966-12-23

■j - > ‘ I I * « '- 5 - 1 %r­­j Azt javaslom, hogy az ifjúság kérdését a II. félévi munkatervünk­be tegyük be. A határozatok végrehajtását a pártszervezeteken keresztül ellenő­rizzük* összevont vállalatok kérdését illetően az elmúlt két év alatt a kerületi pártbizottság egy-egy vállalatnál a GMB határozat végre­hajtását vizsgálta és a VB ülések tapasztalatai alapján határo­zatokat is hozott. Ezeket felül kell vizsgálni, esetleg több ha­tározatban is szerepelnek, ilyen formában összevonásra kerülnek. Az 1967. év feladatait illetően az a tapasztalatunk, hogy kedve­zőbb körülmények között kezdünk a jövő évi gazdasági, politikai feladataink végrehajtásához, mert az év gazdaságig előkészítése jobb az előző évinél. Ezen túlmenően olyan kedvező a politikai hangulat kialakítása, mindenek előtt a kongresszus beszámolója és határozatai alapján, amely kedvező alapot jelent arra, hogy a pártszervezetek a dolgozók aktiv részvételét megfelelően felka­rolva eredményesen mozgósítani tudják a kerületek dolgozóit gazda­­sági és politikai feladatok végrehajtására. A társadalmi szervek­­kel jól koordinálva, céltudatosan kell irányitani, hogy ezek a feladatok minél hatékonyabban megvalósuljanak az év során. Bozsik elvtárs; A jelölőgyülésekkel kapcsolatban már kaptunk jelzéseket, mar vannak is elképzeléseink. Decentralizált jelolo— gyűlések nem megoldhatók. Arra kérem az elvtársakat, hogytogye­­\ nelc meg mindent annak érdekében, hogy az operatív bizottság gaz­dája legyen a választási munkának. A pártbizottság Mezei elvtárs és Bozsik elvtárs által előterjesz­tett beszámolót a kérdésekre adott válaszokkal együtt elfogadta^ Az 1967-es tematikus munkatervet és az 1967. I» félévi munkater­vet a pártbizottság egyhangúlag elfogadta., : | o \ ■ • ! * ¥ j i 1 I ' h- ---------------------------------------------------------------------------J ) ...sónk--— - - —— ——————— ------------------------------—----------------------------------—— ---------------"-------------------------------------------------------------------1

Next

/
Thumbnails
Contents