Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1965-01-15

I V- 15 -A gazdasági vezetőkre nagyon nagy feladatok hárulnak a következő év­ben. ki kell érnünk azt és a pártszervezeteknek határozottan fel kell lépniük, hogy a gazdasági ve se tők megkapják a megfelelő önállóságu­kat , a leiadatuk ellátásához lejyen ne,'.felelő hatáskörük. Hozzáteszem, ezzel kapcsolatos feladatuk a minisztériumoknak is vonnak.Ugyanakkor feltétlenül biztosítanunk kell, hogy a .gazdasági vezetők ne értsék . félre a részükre biztosított nagyfokú önállóságot, egyszemélyi fele­lős vezetést. Beszéljenek, tárgyaljalak a vezetői kollektívával, döntéseiket közös egyetértésben hozzák nej, kérjék és hallgassák meg a párt 6s tömégszervézet véleményét. éeg kell követelni tőlük, hogy minden kérdésben határozott, bátor, őszinte fellépést tanúsítsanak. A döntéseiket magyarázzák és indokol­jál: a dolgozók előtt, ke hárítsák a pártszervezet nyakába a nem nép­szerű feladatokat. A normaren.dezés végrehajtását ne vállalják a párt­­szervezetek, ez elsősorban a gazdasági vesető! feladata. Biztosítani kell a gazdasági vezetőknek a folyamatos munkavégzés fel- "~" tételeit. Ha nem tudják azt biztosítani a dolgozók részére, akkor non lesz elérhető az a célkitűzés, hogy növeljük a termelékenységet, • - erősítsünk -endet és fogyóimét az üzemben. Fel kell a .górt - és törne:;sserv.ezeteknel is lépni azzal az eléggé általánosan eluralkodott szemlélettel szemben, hogy a vállalatokon belül m glévő problémákat eltakargatva mindig külső,,objektív dől.;-ok­ra hiv Okoznak. . :'ndon vállalat elsősorban azokat a lehetőségeket, amelyek a vállalatén belül ne g vannak, kéresse, használja fel^ a belső tartalékokat, de • iog kell -,zt is mondani, ha a vállalat munkáját külső tényező nehezíti. De ugyanakkor ne csak erre hivatkozzanak, ami-' kor a vállal -.tón belül is. rengeteg probléma van. Hozzá kell tennem, hogy a párt és tö:;:egszervozotöknél macireális segítséget kell adniuk a "a ad a ági vez> tőknek ahhoz, hogy az lg'5-ös évben -lőttül: álló nagy feladatokat nog tudják oldani, km:, részéről ellenőrizni s tokozottabbanj ösztönözni kell a gazdasági vezetőkot bizonyos .1'oladat.ok megoldására. Hú,részt melléjük állni, Ira/b6konyán tánc, s.tni a közösön elfogadott feladatok m goldása érdekében. A párt és törnegszervezctoloie! mindenkor a IX. ha károsaiét, ennek lé— nyo, - ót toll tevéken ségük kö z épp ont j ás; a állítani és ?ellépni minden ellentétes mognyilvűhlAlár.sal szemben, ami várható, 'ülőn".sen a lét­­s záraié építés és mór larendezés területén. A l.m szár ai kapcsolatiján: különösen ss a'J k.almazctti létszám leépít ér­áé csak akkor löket;-égés, ha a -azdmsági v setők a párt és tönéyzsér­ve se ti vezetők--el közösen megvissúlják, kio y mekkore a b ro:racia_ a vállalatnál. Hz a kérdés a közelmúltban vizsgál t tárj;.'át képezte,, ahol kiderült, ho -y az összevont vállalatoknál az összevonást : övotő­én a bőkért statisztikák száma megkétszereződött, vagy megháromszoro­zódott. ükben rengeteg feleslege: , szükségtelen statisztikák, sőt r j párhuzamos jelentések varnak. Ha zt nőm opitjük le, ekkor ni törté­nik? Ha on óoitjük le az adv.inisztrációt a felesleges létszámai CgIdejűi.:-.;;, "kkor a megmaradó létszámai akár éjszaka is kell elvé­­. eztetni. _________________________________________________________________ ________________________________________________ I K *1 w r i „sült;----­­- — " ----------------------------------------------- " -------------------------------------------------r—----------------i—=*-------- ^ ~

Next

/
Thumbnails
Contents