Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1965-01-15

--------------------. ---------^ -------------------------------------------—■ " ■ ■ • ^ -----------------------------------------------------------------------­­’ ^-JBP­* ;i * • . f I " - ÍJ -bantartása politikailag is Jobban megmagyarázható az embereknek, mint az a tény, ho;:y nőst egyszerre leiül kell vizsgálni s ahol a norma laza, ott megfelelő intézkedóse’ket kell tenni, 1 Budapesten a beruházások nngvalóoltásának a befejezése is késik. Az 196p. decemberi párthatározatot követően minden pártszervezet nagy figyelmet fordított arra, hogy a budapesti kiemelt beruházások határidőre teljesítőijének. 90 beruhását kellett volna 1964-ben befejezni, ebből mindössze 60 beruházást sikerült befejezni. Nem kedvezőbb a helyzet a Központi Bizottság ál al kiemelt 14 beruházás­nál sem. A forgódapok növelésének megállítását is célul tűzte ki a KB. Vizsgálat tárgyává tette, hogy az elmúlt években mennyivel növelték a but.apesti ipari üzemek a termelést, s ngállapitotta, hogy a termelést 19 >t-kal növelték. Ugyanezen időszakban az anyag - és alkatrész készletet $8 %-kal, vagyis a duplájával. Ez Összegsze­­j rüen G.5 milliárd Ft-ot tesz ki. , ] I , kuszáid, fejlődésünk, termékeink összetétele nem megfelelő. Pl. Bu- ^ dapésten a gépiparban a gépipari termékek 5o %-a 9 évnél vagy ásnál . , hosszabb ideje van a termelésben. Aki ismeri, ho y ez rit Jelent a gyakorlatban, az eladhatóság szempontjából, az tisztában van a helyzettel. Tudjuk, hogy a fejlett nyugati országokban majdnem éven­ként cserélődnek a termékek. Ez rendkívül kedv0zőtlen szára, tartó­san ez nem mehet tovább, célul kell kitűzni ezen problémák megszün­tetését. Nem szabad lebecsülni a nehézségeket és a problémákat, de ; { meg kell világosan- mondani, ho ,y ezek súlyúkban, nagyságrendileg olyanok, amelyek a népgazdaság egyensúlyi helyzetét nem ingatták meg. indesek azok a rendellenes Jelenségek, amelyekről a EB. hatá­rozata beszélt, mindezek megoldhatók zugit élésünk szerint, pia nem is egy év alatt, akkor, ha megfelelő figyelmet fordítunk rá és ko­molyan veszi mindenki. ügy gondolom meg lehet állapítani, hogy az 1965-re tervezett intézkedések, a még nagyobb, súlyosabb probléma mei .elő zésé t s z 0 lg ál J ák. Ki kell hangsúlyozni ez előtt a testület előtt, hogy amennyiben a 1 | KB. határozata nem kerülne végrehajtásra, azt hiszem, hogy a követ­kező évben önnél lényegesebb, kedvezőtlenebb és súlyosabb intézkedé­sekkel kellene számolni. Több párt és állami határozatban a korábbi években már szó volt azokról a rendellenes Jelenségekről, amelyek most a KB. katérősutában röfezitve vannak, tehát nem uj kérdések, de ezideig nem tudtunk a határozatok végrehajtásánál:, akaratunknak meg­felelő módon érvényt szerezni. Az 1963. ovi terv egyik alapvető célkitűzése^az, hogy az elért élet­színvonalat megszilárdítsa és a további Oe^lődóst megalapozza. A KB. határoz ta a népgazdasági terv ezt biztosítja. Világosan lo kell szeg;esni, hogy az 1965. évi népgazdasági terv és az őzzel kap­csolatos'KB. határozat von tár o? a ; ért gazke''gpőlitikai célkitű­zéseitől, közvetlenül unnál; végrehajtását szolgálja. 1 1 I Az árintézkedésről: Ezzel kapcsolatosan különböző rémhírek terjedtekf el. kiről van itt szó? telefondíj, benzin, rum, pálinka s különböző adók. kerültek u gemelésre. keg kell mondani, ho, y a rémhíreknek

Next

/
Thumbnails
Contents