Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.16.a/3)
1965-06-25
n. i- 17 -száma emelkedett, hanem emelkedik a tanácstagjaink igényessége is. Megkövetelik, hogy megfelelő választ kapjanak, részévesznek a Tanács V.B, ülésein, tapasztalatokat gyűjtenek. A vizsgálat is segített, de mint a Népfront titkárának is alkalmam van arra, hogy mélyebben ismerjem a Tanács, az apparátus és a tömegszervezetek kapcsolatát. Bírálat tárgyává tettük a vezetők munkáját. Megállapítható, hogy nem elég tervszerű és következetes. Előfordul, hogy VB. ülésen amikor az illető vezetőhöz tartozó anyagot tárgyalunk, s kérdéseket teszünk fel, úgy néz ki, mintha nem is ismerné azt a területet. Ezen a területen a Tanács vezetőinek és nekünk is a választott testület tagjainak többet kell tennünk. Az egészségüggyel kapcsolatban nagyon sok pozitiv és negatív dolog hangzott el. A legutóbbi ülésen, amikor az egészségügyi problémákat tárgyaltuk olyan gondolatokkal foglalkoztunk, hogy vissza fogjuk, adni az anyagot átdolgozásra. Eelmerült azután az, hogy kérdéseket tegyünk fel, sigy tudjuk meg azt, amit az anyagtól vártunk. És meg kell mondani azt,- hogy eredményes volt. Nagyon kritikusan mondta el Tanács munkájuk,fogyatékosságait Cziráki elvtárs, az osztály vezetője. Ez a példa is azt bizonyltja, hogy többet tudunk segíteni, ha.időben figyelmeztetünk, amit a munka során tapasztalunk. •Az oktatási osztály vezetője, Szépffy elvtárs nagyon képzett, felké- 1 szült elvtárs, azonban igaz az, hogy nem elemzi munkáját megfelelően. Az oktatási osztály vezetője nem engedheti meg, hogy olyan területen - Albertfalván - ahol a klérus befolyása igen nagy, pártonkivilii igazgató küszködjön az anarchista nézetekkel. f\ Arról is beszélni kell, hogy a Tanács különböző osztályai és az állandó bizottságok közötti kooperáció nem mindig megfelelő, nem olyan szintű, mint amilyen szükséges. A Népfront és a Tanács kapcsolatáról: nemcsak személyes kapcsolat alakult ki. Tóth elvtársnő tagja.és rendszeresen részt vesz az elnökségi üléseken. Az állandó bizottságokban mindenütt ott vannak a népfront aktivál és a tanácstagok munkájához is segítséget nyújtanak, A Tanács kommunista frakciójával kapcsolatban: sokat vitatkoztunk e témáról. Abban egyetértettünk, hogy szükség van a frakcióra, de ilyen formában ne végezzék munkájukat, mert teljesen formális. Helyes lenne, ha a kerületi pártbizottság ha nem is sűrűn, de összehívná őket, megkérdezné, milyen kérdéseket, milyen módon tárgyaljon meg a választott szerv. Nagyon jó volna úgy is elemezni a munkát, hogy a tanácstag mit tett mint állampolgár és mit tett, mint kommunista. I />Ci s ( ( f I ________________________________________.____________ ____________j #-------- . -------------------—7- ----------' “ ~ ^ - ^ ------------------------------------------------------------1------------------------------** ^ ------------------------------------------------------------------------------------------------------ ' ’ ^ ■*