Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.16.a/3)
1963-08-30
: I ! 1 I- 17 -dolon nem, mert e között nagyon sok összefüggés van. Sa .;iz előterjesztést, a PB tagjainak felszólalásait figyelembe véve, és ezen túlmenően úgy gondolom a iJB 'részéről szüksé ;es raegállapitann- alapvető politikai jelentőségű- okot, részben a meglévő fogyatékosságok egy reszepe ró. kell mutatni, és ezeket a pártszervezet elé kell terjeszteni, ügy gondolom a PB részéről ki lehet jelenteni, hogy a kerület pártszervezeteiben megvalósul pártunk belső ele bének törvénye, az eszmei politikai munka, pártunk politikáját a pártszervezet többsége elfogadja, és öntudatosan harcol annak végrehajtásáért. Támogatják a párt külpolitikáját, elítélik a kínai kommuáista part vezetői dogmatikus,öeg szektás, és a békés egymás melxebt éles, valamint a nemzetközi hel,/zotet élező magatartásukat• ■ i,ieá lehet állapítani, hogy pártszervezeteink a demokratikus centra— i; 1izmus elvei alapján épülnek fel, a pórtdemokrácia az elmúlt években szélesedett, és a kollektív vezetés javult. A párttagság széles ! -tömegeit bevonják a pártszervezet munkájába. Értünk el fejlődést a óiralat es,önblralab boron xs* Javult a pártszervezetek munkájának színvonala} helyesen támaszkodnak a tömegszervözetekre, javult a - kapcsolat a partonkivüli dolgozókkal, érvényesül a párttagok példamutatasa. Értünk el fejlődést a párttagság és a párton!ivüli dolgouun polibakai, kulturális nevelésében, von javulás a párttagság párt— munkába, társadalmi munkába val-ó bekapcsolódás területén, egyre kevesebb az,olyan párttag, aki nem veszi ki részét a pártszervezet munkájából. Ezen eredmények mellett szükséges, hogy a PB felhívja a figyelmet a pártszervezeteknek, hogy a kialakult eszmei, politikai, szervezeti egység nem egyszer és mindenkorra adott, ezért az egységért nap, * mint nap meg kell küzdeni, és nem szabad, hogy pártszervezeteink az elért eredményekkel megnyugodjanak. Szükséges látni, hogy e téren pártszervezeteink munkájában és párttagságunk nézeteiben még jelentős fogyatékosságok is vannak. Egy.néhány fontos dolgob: n á pártszervezet vezetői és a tagság előtt világos, hogy a szocializmus teljes felépítéséhez szükséges a népgazdasági tervek teljesítése, de szükséges a szocialista embertípus kialakítása is. A párttagság és minden dolgozó szocialista tudatának fejlesztése. Ez azonban pártszervezeteink,naunkaterveiben, tevékenységében meg elég súllyal nem jelentkezik. Ezért van, hogy egyes' párttagjaink elmaradnak elméleti, politikai kérdésekben, és nem látnak vilá-o-an* 1 : . n :------------------—---------------------------------------------------------------------------:-----------------------------------------a mip