Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1963-08-30

megnehezíti a feladatát, mert nemcsak az a feladata, hogy a kelen­földi üzemegység párt-politikai nevelő munkáját végezze,” hanem a má­­sik három üzemegységben is. Figyelembe kell venni azt is, hogy ide különböző vidékről járnak be az emberek dolgozni, s a ráhatás igen erős. A szövetkezeten belül jobb a helyzet, mert egy kollektívában helyez­kednek el budapesti lakosok. A pártszervezet munkája itt könyebb. Természetesen nem jelenti azt, hogy nincs szükség szívós munkára. Nálunk van egy jó néhány főiskolát végzett szakember, akik részéről I nagyobb mértékű segítséget várunk el politikai, ideológiai vonatko­zásban: E téren nagyobb erőfeszítéseket kellett tennünk, hogy szót­­ertsunk, s nemcsak szakmai, hanem politikai vonatkozásban. 17 fő főiskolát végzett szakemberünk van, s ezek felé különös súllyal kell foglalkozni, hogy ezen a területen eredményt érjünk el. Probléma az is, hogy a szövetkezet jelentős része idős, politikai képzettség vonatkozásában le vannak maradva. S ezt is figyelembe véve kell a munkát vinnünk. Pártszervezetünk foglalkozott ezzel a kérdéssel. Komoly íeladatokat kell elvégeznünk, hogy munkastílusun­kat megjavítsuk. A kollektív munka szemléletéről is szó volt. A párt­­szervezeten belül nem mindenki vesz részt kollektíván a munkából, r" a vitában részt vesz de a végrehajtásban nem. Nemcsak az üzemekben, hanem nálunk is vannak nehézségek, problémák. Nagyon fel kell készíteni a dolgozókat azokra a feladatokra, melyet a VIII. Kongresszus határozatai megkívánnak, Budapest ellátásának megjavítását. Jelentős feladatunk ez. Népgazdasági szemszögből gon­dolkodjanak é ez nagyon fontos kérdés. Németh elvtársi /Élelmiszeripari Gépgyár/ Az öt pártszervezet anyagát áttanulmányozva megállapítható körülbelül azonos problémákkal küzd, azonos vonások vannak benne. A pártszervezetek nagyon széleskörben végzik feladatukat. Ismerik a napi életben felmerülő problémákat, ezek komoly gondot is jelentenek. A pártszervezeteknek példákon keresztül kell bebizonyítani a hírek, események kapcsán felmerülő kérdéseket. Pl. itt van a román kérdés problémája. A pártszervezetnek politikai szemszögből kell adni az értékelést, mert nem mindenki helyesen látja a párt politikáját. Ez nehézséget jelent a mindennapi életben a pártszervezetek politi­kai-szervezeti egységének fenntartásában. Nap, mint nap kell foglal­kozni, tisztázni kérdéseket. Megállapítható minőségi javulás, amely az anyagokból is kitűnik. Az elmúlt időszakhoz viszonyítva többet és felelősséggel foglalkoz­nak a pártszervezetek a termeléssel. Mindegyik anyagból kitűnik a párttagok példamutatása, erkölcsi nor­mák betartása, a mindennapi problémák leküzdése. A kis pártszervezetek viszonylatában nézve- a párttagok munkába való bekapcsolása lényeges. Nem minden párttag végzi egyformán feladatát. A maga területén minden párttagnak a pártmunka, a társadalmi munka vonatkozásában példamutatóan kell kivenni a részét. Az anyagokban os az azonosság is megtalálható, A kerületi Pártbizottságnak a kö­vetkeztetést e téren is le kell vonni. Konkrét tanácsadás segítsé­gével tudják ezt leküzdeni. Figyelmüket ráirányítani, megmondani hogyan, mi módon, s eszmei-politikai munka területén nagyobb segít­séget biztositani. Úgy gondolom a következő gondolat a kerület viszonylatában a kis pártszervezetekre általánosítható. Sajnálatos az eszmei-politikai továbbképzés lebecsülése. A9 idősebb elvtársak továbbképzésének a problémájával sok esetben találkozunk. _______________ fa- 4 -I .... 1

Next

/
Thumbnails
Contents