Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1961-12-15

:> i- 4 -Javult a különböző rétegek között végzett politikai munka, segi­­tették a KISZ és a szakszervezetek munkáját. Az együttes erőfeszítés eredménye, hogy javult a szakszervezet és a KISZ együttműködése, hogy a verseny szervezője, o kezdeményezések felkaroldja a szakszervezet. A dolgozók körében megszilárdult álláspont, hogy a szocialista munkaverseny szükséges, a szocializmus építésének fontos, elengedhetetlen módszere, a dolgozók szeretnek versenyezni, munkával jobbat, többet adni a népgazdaságnak* A munkaverseny formái­ban, tartalmában gazdag és eredményes. Számos jól dolgozó szocialista brigád van. A brigádmozgalom az ifjúság vereenymozgalmai az a mag, mely az adott időszakokban kezdeményezésükkel képesek a vállalat összes mun­kását magukkal ragadni egy-egy versenyszakaszban. A nagyüzemi pártbizottságok, a kerületi Párt- Végreha jtóbizottség^ szintjén a termelés pártellenőrzésének reszort je11ege megváltozott, a beszámoltatás ténylegesen a határozatok végrehajtásának ellenőrzését jelenti. Párt, KISZ és a szakszervezetek végzett munkája pozitív n értékel­hető, bár számos fogyatékosság is tapasztalható. * A kisebb üzemek pártszervezetei, a nagyüzemi alapozervezetek gaz­dasági szervező ntfankéja, a termelés párta11 enőrzésr, nem elég konkrét, igen sok helyen hiányzik a hozzáértés, formális, az üzemi pártbizottsá­gok nem elég határozottan törekedtek az alapszervez-:tok pártvszetősége­­inak továbbképzésére, a helyes munkamódszerek kia 5akitásárc. Az alapszer­vezetek feladatait n m tudták egyértelműen meghatározni. Ehhez a munká--^ hoz a kerületi Pártbizottság a szükségesnél kevesebb ságit- éget adott,, Egyes pártszervez•tek nem fordítanak elég gondot a v.zetők, az osztály és műhely v zetők, a műszaki értelmiség politikai nevelésére. Határozatlanok a feltárt hiányosságaikkal szemben, gyakran túlzottan magórtőek a hibákkal szemben. Az is előfordult, hogy tájékozatlanság, hozzánemértca; következtében fellépnek a laza tervek mellett, egyes ese­tekben magukra vállalnak olyen feladatokat, melynek elvégzése az adott terület gazdasági vezetőinek feladata. A kerületi Pártbizottság egyes esetekben nem volt elég határozott, többször megismétlődő hibák felszámolásában, több esetb.n nem tudott érvényt szer-: zni álláspontjának pl. BHG. I-­­.----------- ---------< — ■ - ’ C"-------------------T—'-----1 'E ■ ’ - 7 * K h -

Next

/
Thumbnails
Contents