Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1960-02-22

é Bizottság nehéz helyzetben van, mert a népi ellenőrök legtöbbjét n.m ismerjUk és sajnos a munka folyamán derül ki nyomozási vagy egyéb módszerekkel dolgoznak. Több, mint 50 emberre jobb nem támasz­kodni és érdekünk, hogy a továbbiakban ne vegyen részt a népi elle­nőrzés munkájában. Nem áll fenn, hogy túlnyomórészt a saját kezdeményezésű, közérdekű és magántermészetű bejelentések ellenőrzése tette ki.Ez auuayxxx i nem áll igy, mert akkor a nagy vizsgálatokra nem jutott volna idő. Máskép nem is tudnánk elintézni a bejelentéseket és leveleket, mint hogy áttesszük az illetékes hatáságokhoz. A nyomozati módszereket a népi ellenőrzési munkához közel sem enged­jük. A Hajtómügyári eset, vaLóazinülcg hallomás utján keletkezett. Az üzemi párttitkár elvtárs elmondotta nekem, hogy 1958 erején Nyitrai elvtárs a népi ellenőrxigazolványát a gyár ebédlőjében lobogtatta, amiért felelősságrevonta. Olyan esetről, hogy az igaz­gató kocsiját leállította volna nem tudnak. Nyitra elvtársik azóta semmiféle munkába nem volt bevonva. A lakásosztály viszgálatra nem akarok bővebben kitérni, a dolo^ r-v lényege, hogy a Népi Ellenőrzési Bizottság & lakásosztály munkájá­ban semmi korrupciót, visszaélést nem állapított meg, de bizonyos hiányosságok, egyéb melléfogások tapasztalhatók. Befejezésül. Főproblémának tartom a kölcsönös együttmükoaéát, és szükségesnek, hogy minden szerv képviselje magát a NEB ülésein. Nem szükséges, hogy a tanács elnöke, vagy a pártbizottság elsőtit­kára vegyen részt. Rengeteg sok problémánk van, s sok segítséget tudnának adni xxxk az elvtársak. Kopácsi elvtárs /KNEB/x Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több alkalommal résztvettem olyan megbeszéléseken, mely a XI. kerületi népi ellenőrzési bizottság munkáját beszélte meg. Attól félek, hogy mellékvágányokra terelődnek dolgok, s el terelődik azokról a problémákról a figyelem, melyet feltétlenül meg kell ol­dani. Eredményei ellenére ez a népi ellenőrzési bizottság a leg­rosszabbul áll budapesti vjgzonylatban. Ez a Népi Ellenőrzési Bi­zottság többet dolgozik az átlagosnál és olyan esetekben, mint az őrs ágos vizsgálatok, jól és lelkiismeretesen végzik el, ennek ellenér e^m^ c^^ul^o paszunL*hatók, de akku a hozzáálláa^lgy kicsit más volt, Főveszély abban van, hogy a dolgozók tömegbázisában több kart okoz, mint hasznot . A politikai problémák és bajok összefüggnek helyte­len munkamódszerükkel. Ebben a kerületben nem annyira a hibák, mint a személyek ellen lépnek fel. A hibák elkövetői szembe kerülnek a népi ellenőrzési bizottságai. A Budapesti PB felvetette, hogy t k* már megmondtuk SxxxxxxkxkáxBHxk helytelen munkamódszerével kap­xex ^enBgaolatos észrevételünket. Mind a 21 NEB elnök elmondta véleményét, > legex ^ a V.B. ülésen is egyedül maradt. SBauer elvtára még mindig nem áll mag n pa- Ugy hozzá eahez a kérdéshez, a hogy kellene. Kevesebb hozzáértéssel, foSlZ?ko áe helyesebb politikai módszerekkel végezzék munkájukat. ik Bauer elv társat arról igyekeztünk meggyőzni, hogy magán panaszokkal, zlic* s különösen lakás kérdésekkel ne kö sék le magukat. Fő probléma a lakásosztály vizsgálatnál, hogy Bauer elvtárs bebizonyítsa, hogy nekem van igazam. De a Tanács és a népi ellenőrzés ügye ennél sikk sokkal fontosabb. Sajnos ott van a hiba, hogy a lakás problémákkal foglalkoznak, a helyett, hogy a termelés és etj£éb kerületi problé­mákkal foglalkoznának. A kerületi ügyész felvetette, hogy sokat beszélt. Ugyanezt elmondtál! V | >- 7 -

Next

/
Thumbnails
Contents