Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.16.a/1)

1985-02-23

-------------------------------------------.------—-------------------;------------------■-----------------------------------------------------' — -----------”-----------------F---------------------------e.1* " ■ ! ■ T 1 'V.-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­­^ ' > 1 I- 97 -Tehát ez mindenképpen egy nagyon rossz helyzet, amin változ­tatnunk kell. Ugyanakkor itt is egy kicsit bele kell helyezni, a nem csak a saját, nagyon nehéz gazdasági realitásunk helyze­tébe a követeléseinket, ami megint csak nemzetközi szinten is, és én itt csak egyet szeretnék elmondani, nagyon friss élményem, i Nem tudom hallottak-e róla, a Soros György alapítványról, ami­vel részint ösztöndíjra lehet pályázni, részint bizonyos műsze­rekre. Véletlenül együtt voltam azzal, aki itt az ösztöndíjasokat interjúvolta. New-York-ból jött. Mellesleg az MBC-nek a New Yorki Rádió-Televiziónak egyik igazgatónője. Elmondta, hogy o otthon legalább 12o embert interjúvol évente, rádiónál állásra jelent­kezőket. óriási a különbség köztük és a magyar fiatalok között. Megkérdeztem, hogy miben áll ez a különbség. Az alapvető különb­ség - mondta - a biztonságérzetben van. Fantasztikus, hogy meny­nyivel nagyobb a magyar fiatalok biztonságérzete, mint az ame­rikaiaké. Ezt anélkül, hogy én bármit mondtam volna, ő azt mondja nagyon sokat gondolkozott rajta, csak azzal tudja magya­rázni, hogy itt nincs munkanélküliség. Egy kicsit azért ezen sem ártana gondolkozni. Végül az utolsó kérdés, amihez röviden hozzá szeretnék szólni, az Írásos anyagban szerepel, hogy sokat foglalkoztatja a kerület dolgozóit a háború és a béke kérdése. Hallottunk is egy hozzá­szólást erről. Én röviden azt szeretném elmondani, hogy egy nemzetközi orvosmozgalom indult négy évvel ezelőtt és ma már lo5 ezer orvost képvisel, több mint 5o országból. A hatása olyan fokú volt, tulajdonképpen elsősorban a nyugati országokban érez­­i ni a hatását, az amerikai közvéleményt komoly amerikai fórumok szerint egyértelműen ez változtatta meg azáltal a nagyon inten­zív propaganda által, amivel bebizonyította, hogy nem létezik korlátolt nukleáris háború, hogy az elrettentés politikája csak a további fegyverkezési hajszát táplálja, azáltal, hogy nagyon élesen, gyakorlati példákkal hívjuk fel a figyelmet, hogy a fegy­verkezési hajsza mitől veszi el a pénzt, hogy pl. 3 heti fegy­verkezés összegéből már meg lehetne szüntetni az éhezést, meg lehetne szüntetni a rossz viz, csatornahálózatot, tehát az ember­milliókat pusztitó népbetegségeket és azt, hogy ez megmutatta, hogy országhatárokon keresztül, világnézet, nemzetiségre, paLi­­tikai felfogásra való tekintet nélkül össze lehet fogni az j I I I fi I

Next

/
Thumbnails
Contents