Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.16.a/1)

1985-02-23

’ I 7 jutási feltételei - megoldására irányuló hatékony intézkedések lehetőségének vizsgá­latát. A kongresszus foglaljon állást az alapvető' feladatok megoldásának sorrendjében.- A pártértekezlet javasolja, hogy a határozatok között kerüljön sor a nyug­dijak reálértékének megőrzésére irányuló törekvést kifejező politikai állásfoglalás ki­mondására is. V. IDEOLÓGIA, MŰVELŐDÉSPOLITIKA, SZOCIALISTA ÉLETMŐD A párttagság a társadalom eszmei, ideológiai állapotának elemzésével alapve­tően egyetért. Hangsúlyt kapott, hogy a társadalom fejlődésével együttjáró uj jelen­ségek, ellentmondások, a gazdaságban jelentkező gondok és problémák, a nemzetkö­zi helyzetben bekövetkezett negatív irányú változások nem maradtak hatástalanok az ideológiai állapotra sem. Az általános kép megrajzolása mellett a kongresszusi előterjesztésben árnyal­tabb, konkrétabb helyzetelemzésre és feladat meghatározásokra van szükség.- A pártértekezlet helyesli, hogy a szocialista társadalom fejlődésével együtt­­járó ellentmondások, a gazdaságpolitikai változások elemzése kapjon nagyobb hang­súlyt az ideológiai munkában. Egyetértenek az irányelveknek azzal a megfogalmazá­sával, hogy a társadalomtudományok művelői ezen a téren kapjanak több feladatot és ösztönzést, növekedjen felelősségük. A szocializmus-felfogásban bekövetkezett változások miatt nőtt az ideológiai elbizonytalanodás. Tömegkommunikációs eszközeink sokszor tisztázás helyett a kéte­lyeket, a zavart fokozva működnek. Sok esetben késés érzékelhető az uj társadalmi folyamatok és az ezeket elemző ideológiai munka között. A kerületi pártértekezlet szükségesnek tartja az ideológiai, kulturális műhelyek vezetői felelősségének jobb ér­vényesítését.- A pártértekezlet szükségesnek tartja a propaganda hangsúlyainak módositását. A gazdaságpolitikai propagandával együtt kapjanak nagyobb teret az eszmei, ideoló­giai, kulturális kérdések és a társadalmi hidat állapotának elemzése is. A kongresz-i f I i ■», »nir r ■ ■ * — ■ * ' 11* ■ >. j i> ■ i ■ ■ i1 j* ■ v. ■ 1 — ■ ■ ---------------------------------------*-------•

Next

/
Thumbnails
Contents