Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.16.a/1)

1985-02-23

■§ I A Kongresszusi Irányelveket - az ilyen alkalomból természetszerűen fokozott érdeklődésen túl - különösen nagy várakozás eló'zte meg. Ez azzal magyarázható, I hogy a közvélemény a szocializmus épitésének gyakorlatában felmerült, esetenként igen nagy jelentőségű, az egész társadalmat érintő kérdésekre megnyugtató választ vár. Ezek a várakozások csak részben teljesültek. Sok hozzászóló mutatott rá arra, hogy a megállapítások és a tennivalók túl általánosak. A párttagság konrétabb, elem­zőbb kongresszusi irányelveket várt. E bírálatokban - a korábbiaknál jobban - meg­jelenik az irányelvek téves értelmezése is, valamint az ilyen alkalmakkor ugyancsak - jellemző túlzott, irreális igények. A hozzászólók a Kongresszusi Irányelvekben megfogalmazott politikai irányvo­nallal egyetértettek. E politika végrehajtásában látják az előrehaladás legfontosabb zálogát. Az elhangzott, gyakran éles kritikai megjegyzések is a szocialista célokhoz való következetes ragaszkodást, a párt politikájának maradéktalan megvalósitását, ve­zető szerepének erősitését célozták. E célok elérésével összefüggésben több hozzá­szóló hiányolta a XI. Kongresszuson elfogadott Programnyilatkozat végrehajtásának ér­tékelését és fogalmazta meg azt az igényt, hogy a XIII. Kongresszus foglalkozzon a programot érintő kérdésekkel is. A pártértekezlet ezt az igényt nem tartja most idő­szerűnek. I. A NEMZETKÖZI HELYZET, KÜLPOLITIKÁNK A pártértekezlet egyetért a nemzetközi helyzet értékelésével, helyesli hazánk külpolitikáját. Napjaink legfontosabb feladatának tartja a béke biztosítását, a fegy­verkezési verseny fokozódásának megakadályozását. Kiemelkedő jelentőséget tulajdo­nit a Szovjetunió békepolitikája aktiv támogatásának, a szocialista országok össze­hangolt külpolitikájának. A pártértekezlet javasolja, hogy a kongresszus:- erősítse meg a magyar külpolitika azon alapelvét, amely a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal szoros szövetségben, a békés egymás mellett élés el­ve és az internacionalizmus szellemében alakitja hazánk nemzetközi politikáját, 5 ilO** j • ______________ ___________J I — —1 ■— ---------------w— *---------------------—---------------------> — ■■ --------------■ » ■ ■ t ■ V.---------------------------------------------------------------------------------------------------------—' ' ^^

Next

/
Thumbnails
Contents