Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.16.a/1)

1985-02-23

| A MANDÁTUMVIZSGÁLŐ BIZOTTSÁG JELENTÉSE A KERÜLETI PÁRTÉRTEKEZLETNEK 1985. február 23. Tisztelt Pártértekezlet 1 Kedves Elvtársnők, Elvtársak! A pártértekezlet megbízása alapján a Mandátumvizsgáló Bizottság munkáját befejezte, és jelentését az alábbiakban teszi meg: Bizottságunk megvizsgálta az alapszervezeti taggyűlések, az össze­vont taggyűlések és küldöttértekezletek küldöttválasztásának szabály­­, szerűségét, a küldött igazolványok alapján és elemezte a küldöttek r összetételét, a megjelenést. Megállapítottuk, hogy a pártszervezetek a kerületi pártértekezlet küldötteit felelős megbízatásukra előirásszerüen választották meg. A küldöttek valamennyien aktiv részesei voltak annak az átfogó vitának, eszmecserének, amelyet kerületünk párttagsága az ötéves munka értékeléséről, valamint a XIII.Kongresszus irányelveiről foly­tattak. Pártértekezletünk küldöttei tehát jól ismerik - amit a mai vita is bizonyit - a párttagok véleményét, az elért eredményekről jelenlegi helyzetünkről és fejlődésünk további feladatairól. Kedves Elvtársak! A Budapesti Pártbizottság határozata értelmében pártértekezletünk küldött létszáma: 3oo fő lehet. A küldött elvtársak közül 294 fő van jelen, 6 fő van igazoltan távol. Tehát pártértekezletünk határozatképes. A küldöttek közül 24 fő pártbizottsági tagsága alapján teljesjogu küldöttként van jelen. . / -I fíb [ 1---------------------------------—_______________________________________________I § t Iliin -iái Km ttffÉNE

Next

/
Thumbnails
Contents