Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.16.a/1)
1985-02-23
ll •, I I - 174 - í \álamennyien sokat szavaztunk már, mégis szükséges, hogy megismételjem a szavazás módját. Aki egyetért a pártbizottságra és a budapesti pártértekezletre küldöttek névsorával, a két listát összehajtva az urnába helyezi. Joga van azonban minden küldött elvtársnak más nevet is jelölni, azonban hogy érvényes legyen a szavazata, ahány uj jelöltet a listára ir, annyit ki is kell huzni. Érvénytelen az a szavazat, amelyen több név szerepel, mint 57 illetőleg 48. megválasztottnak kell tekinteni a pártbizottság szempontjából, és a budapesti pártértekezlet küldöttei szempontjából azokat az elvtársakat, akik a Jelölő Bizottság, névsorán szerepelnek és legalább az 5o %-át a szavazatoknak megkapják. Ha nem kapta meg valaki ezt az arányt, akkor a pótlólag feltüntetett közül a legtöbb szavazatot elért lép helyébe, azonban neki több mint 5o % szavazatot kell kapnia. Ha ilyen nincs ebben az esetben újra kénytelenek leszünk szavazni. A szavazóhelyiség a terem végén a fallal párhuzamos folyosón van, ahol 8 szavazófülke és 8 szavazóurna van elhelyezve. Arra kérem az elnök elvtársat, hogy a szavazás megkezdése előtt a Szavazatszedő Bizottság tagjai mehessenek ki elsőnek és helyezhessék el elsőnek az irószerszámokat és szavazhassanakle elsőnek, hogy utána a felügyeletet meg tudják tenni. Thernesz et.: köszönöm Kőszegi elvtársnak az ismertetőt. Megkérdezem az (Avtársakat, hogy egyetértenek -e a Szavazatszedő Bizottságnak a jelentésével, van-e valakinek kérdése ( az elhangzottakkal kapcsolatban? Ha nincs ilyen kérdés, legyen szabad, hogy az a bizonyos 5o %—os szabály, mind a két listára vonatkozik. Egész preci- zen úgy kell értelmezni, hogy mind a két listán azt kell tekinteni mecrválasztottnak, aki 5o %-nál macjasabb szavazatot kap. I n h . L----------------------------------------------------------------------------------I