Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.16.a/1)
1985-02-23
* De ez az eredményeinknek csak egy része lesz. Az eredményeket csak akkor fogjuk igazán magunkénak tudni, ha öt év múlva a kerületi pártértekezlet küldöttei újra összeülnek és a kerületi pártbizottság azt a beszámolót terjesztheti a pártértekezlet elé, hogy a kerületi pártbizottság elvégezte a rábizott feladatokat, maradéktalanul eleget tett annak a feladatnak, ami a XIII. Kongresszus határozatából a kerületre hárult és ezt az öt év múlva sorra kerülő pártértekezlet meg is fogja erősiteni. Akkor lesz a mi munkánk eredménye mérlegre téve és ezért készültünk erre a pártértekezletre mind a két bizottság részéről szorongással és nem kis izgalommal. Hát ez az a nyitott könyv,amit a Jelölő Bizottság és a Jelölést Előkészítő Bizottság a pártértekezlet küldötteinek képletesen átad, és azt kérjük, hogy szíveskedjenek ezt a javaslatunkat megvitatni, illetve elfogadni. Kérném a nagyon szigorú elnökünktől, szíveskedjék megengedni, hogy a jelölés lezárásáig itt maradjak, netán valaki részéről felmerülne valamilyen kérdés,®.rendelkezésemre álló iratokból választ tudjak adni. Thernesz elvtárs hivatásunkat ezzel befejeztük. t Thernesz Vilmos elnök: megköszönöm Lapozgassunk akkor ebbe a nyitott könyvbe. Azt a kérdést kell feltennem a pártértekezlet küldötteinek, hogy van-e valamilyen kérdésük a Jelölő Bizottság elnökéhez, illetve kivánnak—e valamilyen általános észrevételt és megjegyzést tenni ahhoz, amelyet a Jelölő Bizottság elnöke előadott. Martin elvtárs: Egyetértek a Geda elvtárs által elmondottakkal. ( E<?y kérdésem van: hiányolom magunk részéről, személy szerint magam részéről is: Thernesz elvtársat a Végrehajtó Bizottságba miért nem jelölték. 1 tí; <:- _____________________________________________________________________________________________ !----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------.--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------i. * .'?